Szerbia
Vučić az EDF vezetőjével tárgyalt az energetikai együttműködésről
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök Belgrádban tárgyalt Bernard Fontanával, a francia állami villamosenergia-vállalat, az Électricité de France (EDF) elnök-vezérigazgatójával Szerbia energetikai jövőjéről és a két fél közötti együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről.

A megbeszélésen szó esett a nukleáris energia esetleges bevezetéséről is, amely a szerb energiapolitika hosszú távú terveiben szerepelhet, közölte az RTV.

Vučić közlése szerint a tárgyalások középpontjában az ország energiabiztonságának erősítése és az energiaforrások diverzifikálása állt. Az államfő hangsúlyozta, hogy Szerbia olyan kapacitásokat kíván kiépíteni, amelyek a következő évtizedekben stabil és kiszámítható energiaellátást biztosíthatnak.

A szerb elnök azt is elmondta, hogy az esetleges nukleáris program előkészítése során több szempontot is vizsgálnak, egyebek mellett a szakemberképzést, a hazai gazdaság bevonását, a villamosenergia-hálózat fejlesztését és a lehetséges helyszínek kiválasztását. Vučić szerint az EDF-fel való együttműködés fontos lépés lehet egy hosszú távon fenntartható és stabil energiaellátás megteremtése felé.

Visszatérnek az iskolába a diákok - illusztráció
2026. ÁPRILIS 15.
[ 9:02 ]
Összehívta a szerb parlament ülését Ana Brnabić házelnök: a képviselők a szerbia kormány elleni bizalmatlansági indítványról szavaznak – írja a 021.rs. A szerbiai képviselőház ülése április 15-én, szerdán 11 órakor kezdődik, és napirendjén egyetlen pont szerepel: a szerb kormány elleni bizalmatlansági indítvány...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 13:05 ]
Reálisnak tartja, hogy 2027. március 1-jéig visszaállítsák a kötelező sorkatonai szolgálatot, ami szerinte jelentősen erősítené az államot – jelentette ki Aleksandar Vučić a Beta híre szerint. Az államfő elmondta: a sorozással kapcsolatos adminisztratív előkészületek várhatóan szeptember–októberig lezárulhatnak,...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 12:34 ]
A szabadság köti össze őt és Viktor Orbánt – így reagált Aleksandar Vučić a leendő magyar miniszterelnök, Magyar Péter hétfői kijelentéseire a két ország kapcsolatáról. Magyar egy sajtótájékoztatón arról beszélt: szívesen találkozna a szerb vezetéssel, ugyanakkor tisztában van azzal, milyen kapcsolatok fűzték...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 7:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó