Vučić: Akár június vége előtt is lehetnek választások
Betűméret:
Az idei év végéig, akár június 28-áig, Szent Vitus napjáig is sor kerülhet a választásokra Szerbiában – jelentette ki Aleksandar Vučić.
A szerb államfő közölte, hogy a választásokat mindenképpen az év végéig megtartják, de az sem kizárt, hogy már június 28-áig, Szent Vitus napjáig, azaz Vidovdanig sor kerül rájuk.
Vučić hangsúlyozta, hogy az időpontot a körülmények és a politikai folyamatok alakulása határozza meg, hozzátéve: „ahogy a nép mondja, úgy lesz”, idézve a latin mondást is: vox populi, vox dei, vagyis a nép hangja Isten hangja.
Az államfő a Belgrádi Egyetem rektori hivatala előtt zajló tiltakozásra is kitért, és kijelentette, hogy a polgárok nyugodtak lehetnek, mert az állam felelősen és szakszerűen végzi a munkáját.
Önálló diáklistával lehet leváltani a hatalmat Szerbiában – állította négy belgrádi, újvidéki, niši és kragujevaci hallgató a Nova TV Utisak nedelje című műsorban. A diákok szerint az ellenzék elveszítette a polgárok bizalmát, listájuk összetételét pedig csak a parlamenti választások kiírása után hozzák...
2026. MÁJUS 18.
[ 8:11 ]
Május első 18 napjában 18 ember vesztette életét közlekedési balesetben Szerbiában. A közlekedésrendészet szerint a legsúlyosabb tragédiák hátterében továbbra is a sebesség helytelen megválasztása és a biztonsági öv mellőzése áll; a hatóságok a gyalogosokat is fokozott óvatosságra intik.
Május eleje óta 18 ember...
2026. MÁJUS 18.
[ 8:01 ]
Rendkívül hasznos és eredményes megbeszélést folytatott Ilham Alijev azeri elnökkel Bakuban, jelentette ki ma Aleksandar Vučić államfő, és meggyőződését fejezte ki, hogy a két ország 2027-ben közösen megkezdheti egy gázerőmű építését Niš közelében, amely 2030-ra készülhet el.
„Ez egy nagy projekt, rendkívül...
2026. MÁJUS 17.
[ 16:23 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




