Aleksandar Šapić belgrádi polgármester, egykori válogatott vizilabdázó bejelentette, hogy jelenlegi mandátumának lejárta után, 2028-ban lezárná helyi politikai pályafutását. Mint a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva elmondta, akkorra már tizennyolc éve lesz jelen a helyi politikában, és úgy érzi, ennyi elég volt.
– Elfáradtam, ezt be kell vallanom. Sok mindentől elfáradtam. Ez lesz a tizennyolcadik évem a helyi politikában, és úgy gondolom, hogy ennyi elég – mondta Šapić az RTS-nek.
A belgrádi polgármester hangsúlyozta, kiváltságnak tartja, hogy a szerb főváros élén állhat abban az időszakban, amikor Belgrád szerinte történetének legnagyobb közlekedési, infrastrukturális és szociális bővülését éli meg.
Šapić szerint minden munkát, így a városvezetést is egyfajta mesterségként kell elsajátítani. Úgy fogalmazott, számára a helyi politika az első naptól kezdve a legnagyobb kihívást jelentette, mert úgy érezte, ezen a szinten lehet a leggyorsabban megvalósítani bizonyos elképzeléseket, és itt látható leginkább az elvégzett munka eredménye.
– Bár gyakran előfordult, hogy kifejeztem a nemzeti kérdésekkel kapcsolatos álláspontomat, a helyi politikától soha nem távolodtam el – mondta.
Hozzátette, a helyi politika rendkívül fontos, Belgrád pedig történelmi pillanatát éli. Véleménye szerint Szerbia gazdasági fejlődése, geopolitikai helyzete, valamint a 2027-es Expo világkiállítás is a belgrádiak javát szolgálja.
Arra a kérdésre, hogy mandátuma lejárta után visszatér-e a vízilabdához, Šapić azt válaszolta: vízilabda nélkül nem tud élni.
– Vízilabdázni már aligha tudnék, edző sem leszek, de vízilabda nélkül nem tudok élni. Ott vagyok a sportág körül, valószínűleg a magam módján hozzá fogok járulni a munkához, de talán egy kicsit pihennem is kellene – fogalmazott Belgrád polgármestere.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




