Szerbia
Holttestet találtak Inđiján, a nyomozás a senjaki lövöldözéshez vezetett
Betűméret:             

Egy hordóba rejtett holttestet találtak Inđija község területén, és a hatóságok gyanúja szerint A. N. lehet az, akinek eltűnését május 13-án jelentették be. A belgrádi Igazságügyi Orvostani Intézetben boncolást és DNS-vizsgálatot végeznek a személyazonosság megerősítésére.

A nyomozás szerint A. N. egy nappal korábban, május 12-én tűnt el, miután lövöldözés történt egy senjaki étteremben. Az ügyet a Belgrádi Főügyészség minősített emberölési kísérletként és több, kapcsolódó bűncselekményként vizsgálja, és eddig tíz személy ellen indítottak eljárást.

Az ügy új fordulatot vett, amikor őrizetbe vették Veselin Milić volt belgrádi rendőrfőkapitányt is. A gyanú szerint rendőri vezetőként több bűncselekményt követett el annak érdekében, hogy eltussolja az étteremben történteket. Az ügyészség szerint elmulasztotta jelenteni a bűncselekményt és segítséget nyújthatott az elkövetőknek. Meghallgatása után az ügyészség kérte az előzetes letartóztatását.

A nyomozás során több rendőrt, valamint a senjaki vendéglátóhely tulajdonosát és egyik alkalmazottját is őrizetbe vették. A hatóságok nagy mennyiségű bizonyítékot foglaltak le, köztük mobiltelefonokat, számítógépeket, járműveket és videófelvételeket tároló eszközöket. A rendőrség és az ügyészség szerint az ügyben továbbra is intenzív nyomozás zajlik.

A szerb parlament elfogadta a választási törvények módosításait, amelyek az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) ajánlásai alapján több újdonságot is bevezetnek a választási folyamatban. A módosítások érintik a parlamenti és helyhatósági választásokról, a köztársasági elnök...
2026. MÁJUS 20.
[ 16:01 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy részt vesz a június elején Tivatban megrendezendő EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón. Elmondása szerint azután döntött így, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A szerb államfő azt is közölte, hogy a délután folyamán...
2026. MÁJUS 20.
[ 14:24 ]
Negyvennyolc órás rendőrségi őrizetet rendeltek el az ellen az öt szerb nemzetiségű egészségügyi és oktatási intézményvezető ellen, akiket kedden tartóztattak le Gračanicában – erősítette meg Nebojša Boričić ügyvéd, a letartóztatottak egyikének, Boban Petrovićnak, a sušicai elektrotechnikai iskola igazgatójának...
2026. MÁJUS 20.
[ 10:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó