Szerbia
BIA: Biztonsági kockázatok miatt tanácsoltuk Vučićnak, hogy ne utazzon Tivatba
Betűméret:             

A szerbiai Biztonsági és Információs Ügynökség (BIA) közölte, hogy hivatalosan azt javasolta Aleksandar Vučić szerb elnöknek, ne utazzon Montenegróba, mivel a szolgálat magas szintű biztonsági kockázatot állapított meg.

A BIA honlapján közzétett közlemény szerint az ügynökség operatív értesülései alapján a kavači bűnszervezet vezetője, Radoje Zvicer jelenleg Montenegróban tartózkodik.

A közlemény szerint a montenegrói rendezvény biztosításáért felelős szolgálattól többször is kértek biztonsági kockázatelemzést, azt azonban nem kapták meg, ami a BIA szerint ellentétes a szakmai szabályokkal és a felelős együttműködés elveivel.

A szerb szolgálat hangsúlyozta, hogy a Montenegróban tevékenykedő külföldi titkosszolgálatok és bűnszervezetek ellenséges tevékenysége miatt hivatalosan azt tanácsolták az államfőnek, hogy ne utazzon az országba.

Aleksandar Vučićnak a június 4–5-én Tivatban megrendezett EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó rendezvényen kellett volna részt vennie.

Aleksandar Vučić szerb államfő felszólalt az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán New Yorkban. Beszédében a nemzetközi jog tiszteletben tartásáról, Koszovóról, Szerbia európai integrációjáról, az ENSZ reformjáról, valamint a világban zajló politikai és technológiai változásokról is szólt. Vučić szerint a...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 7:48 ]
Eloltották a szeptember 18-án keletkezett tüzet a Rtanj-hegységben. Ivica Dačić ügyvezető belügyminiszter közölte, hogy a hivatásos és önkéntes tűzoltók, valamint a bevetésben részt vevő más egységek hat nap után fékezték meg a lángokat. A tűzben senki sem sérült meg, és egyetlen épület sem égett le. Dačić...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 15:56 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök New Yorkban kijelentette, Szerbia feladata, hogy megőrizze a békét és a stabilitást, valamint hogy mindenkivel párbeszédet folytasson. Az RTS-nek nyilatkozva António Guterres ENSZ-főtitkárnak a világszervezet Közgyűlésén elmondott beszédére reagált. Úgy fogalmazott, a világban korábban...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 9:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó