Szerbia
Leválthatják a pártkádereket a szerbiai állami vállalatok éléről
Betűméret:             

A szerbiai hatalomváltást követően jelentős személycserék várhatók az állami vállalatok vezetésében. A Srbijagas, a Szerbiai Posta, az Air Serbia, a Srbijašume és a Jugoimport SDPR vezetői, valamint felügyelőbizottsági tagjai is elveszíthetik tisztségüket – írja a Nova.rs.

A lap szerint az elmúlt években számos állami vállalat élére pártkapcsolatok révén kerültek vezetők, gyakran nyilvános pályázat nélkül, megbízott igazgatói minőségben. A törvény ugyanakkor pályázati eljárást ír elő a vezetők kiválasztására.

A Srbijagas igazgatója 2010 óta Dušan Bajatović, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) magas rangú tisztségviselője, aki pályázat nélkül került a vállalat élére. Korábbi havi összjövedelme meghaladta a 30 ezer eurót, mivel több más vállalatban is vezetői és felügyelőbizottsági tisztséget töltött be. A Srbijagas felügyelőbizottságának elnöke Aleksandar Vulin, a Szocialisták Mozgalmának alapítója, korábbi miniszter és titkosszolgálati vezető.

A Szerbiai Postát Zoran Anđelković vezeti, aki korábban az SPS politikusa volt, majd 2024-ben csatlakozott a Szerb Haladó Párthoz (SNS). A vállalat egyik ügyvezető igazgatója Vladimir Dimitrijević, a Köztársasági Választási Bizottság elnöke.

A Srbijašume igazgatója Krsto Janjušević, az SNS elnökségének és végrehajtó bizottságának tagja, míg a Jugoimport SDPR élén tíz éve Jugoslav Petković áll. Utóbbi vállalatnál különleges tanácsadóként dolgozik Zoran Đorđević, a Szerbiai Posta korábbi igazgatója és az SNS tisztségviselője.

Az Air Serbia esetében a JAT kisrészvényeseinek egyesülete nyílt levélben fordult az Egyetemista Listához. A 2013-as privatizáció körülményeinek kivizsgálását, valamint Jiří Marek vezérigazgató leváltását és nyilvános igazgatói pályázat kiírását követelik. Emellett több, az SNS-hez kötődő vezető és felügyelőbizottsági tag menesztését is szorgalmazzák, köztük Branislav Malovićét és Suzana Vasiljevićét.

A Nova.rs szerint az új hatalom egyik fontos feladata lehet az állami vállalatok vezetésének szakmai alapokra helyezése és a pártpolitikai befolyás visszaszorítása. A felsorolt személycserékről azonban egyelőre nem született hivatalos döntés.

A jövőben a szerbiai polgárok az Európai Unió országaiban, így Magyarországon és Horvátországban is külön roamingfelár nélkül telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t és használhatják a mobilinternetet. Az Európai Bizottság hivatalosan megkezdte a tárgyalásokat Szerbiával és a többi nyugat-balkáni partnerrel az uniós...
2026. NOVEMBER 7.
[ 8:05 ]
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) pénteki ülésén meghozta a határozatot az október 25-i rendkívüli parlamenti választásokon mandátumot szerzett képviselők megbízatásáról. Ezzel újabb lépés történt az új összetételű szerb parlament megalakulása felé. A választási bizottság döntése alapján az...
2026. NOVEMBER 6.
[ 18:36 ]
Aleksandar Vučić, az Egyesült Szerbia választási lista vezetője pénteken Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) kijelentette, hogy az utolsó leheletéig harcolni fog azok ellen, akik szerinte nem akarnak jót Szerbiának, és az ország rombolásán dolgoztak - ismertette a Tanjug. Vučić a Szerb Haladó Párt (SNS) vajdasági...
2026. NOVEMBER 6.
[ 17:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó