Szerbia
Szerbiai rendszámú busz balesete Horvátországban: Két halott, több sérült
Betűméret:             

Két ember életét vesztette, többen pedig megsérültek vasárnap reggel Horvátországban, amikor egy szerbiai rendszámú autóbusz felborult az A3-as autópályán, Zágráb közelében. A sérültek között súlyos állapotban lévők is vannak.

A zágrábi rendőrség tájékoztatása szerint a baleset november 8-án, reggel 7.25 óra körül történt az A3-as autópálya 61. kilométerénél, az Ivanić Grad-i csomópont után, Zágráb irányában.

A szerbiai rendszámú autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között felborult. A horvát sajtó értesülései szerint a járművön 33 utas és két gépkocsivezető tartózkodott.

A helyszínre mentők, rendőrök és tűzoltók érkeztek, a súlyos sérültek ellátására mentőhelikoptert is bevetettek. A mentésben hét járművel 15 tűzoltó vett részt.

A Jutarnji list beszámolója szerint a baleset következtében az autóbusz az oldalára borulva, összeroncsolódva állt meg az autópálya melletti füves területen. A védőkorlát is megrongálódott.

Egy szemtanú elmondta, hogy a sérültek közül többen takarók alatt feküdtek az út menti füvön, miközben másokat már kórházba szállítottak. A sérülteket zágrábi egészségügyi intézményekben látják el. Állapotukról nincsenek információink.

A Horvát Autóklub (HAK) tájékoztatása szerint a baleset helyszínén a forgalom egy sávon halad, 60 kilométeres óránkénti sebességkorlátozással.

A baleset okáról, valamint az áldozatok és a sérültek állampolgárságáról egyelőre nem közöltek részleteket. (Jutarnji list, HRT, RTS)

Aleksandar Vučić volt szerb államfő szerint az október 25-i parlamenti választások óta eltelt 13 napban példátlan károk érték Szerbiát. A Szerb Haladó Párt (SNS) szombati belgrádi tanácskozásán azt állította, hogy legalább száz vállalatot kényszerítettek tulajdonosváltásra, és legalább ugyanennyi cégnél kezdődtek...
2026. NOVEMBER 7.
[ 15:49 ]
A jövőben a szerbiai polgárok az Európai Unió országaiban, így Magyarországon és Horvátországban is külön roamingfelár nélkül telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t és használhatják a mobilinternetet. Az Európai Bizottság hivatalosan megkezdte a tárgyalásokat Szerbiával és a többi nyugat-balkáni partnerrel az uniós...
2026. NOVEMBER 7.
[ 8:05 ]
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) pénteki ülésén meghozta a határozatot az október 25-i rendkívüli parlamenti választásokon mandátumot szerzett képviselők megbízatásáról. Ezzel újabb lépés történt az új összetételű szerb parlament megalakulása felé. A választási bizottság döntése alapján az...
2026. NOVEMBER 6.
[ 18:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó