Szerbia
Vučić: Nem követtek el semmit a Tivatból visszaküldött fiatalok
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő a montenegrói Tivatban, az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt kijelentette, hogy azok a fiatalok, akiket szerdán visszaküldtek Montenegróból, nem követtek el semmilyen jogsértést, csupán transzparenseket vittek magukkal. Elmondása szerint valamelyik munkatársa hibás politikai döntést hozott, amikor meglepetésként fogadtatást akart szervezni számára, ezért a politikai felelősséget ő vállalja.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a visszafordított személyek nem voltak felfegyverkezve, és szerinte alaptalanok azok az állítások, amelyek szerint destabilizációs szándékkal érkeztek volna Montenegróba. Hozzátette, hogy közülük öten rendelkeztek ugyan rendőrségi nyilvántartással, de visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint bűnözőkről lenne szó.

Vučić szerint nem jelent újdonságot az az állítás, miszerint montenegrói bűnözői klánok a meggyilkolását tervezték, mivel erről korábban a Sky ECC titkosított kommunikációs rendszerből származó üzenetek is tanúskodtak.

Az elnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az információk szerint már 2021-ben is volt olyan gyanúsított, aki pénzt ajánlott fel azért, hogy valaki végezzen vele. Hozzátette, hogy a montenegrói bűnszervezetek vezetőiről van szó.

Vučić arról is beszélt, hogy biztonságban érzi magát Tivatban, annak ellenére, hogy a szerb Biztonsági és Információs Ügynökség (BIA) korábban figyelmeztette az esetleges veszélyekre. Kiemelte, hogy komoly személyi védelem kíséri, és szerinte a montenegrói polgárok többsége vendégszerető.

A szerb elnök egyúttal bírálta a Montenegró és Szerbia közötti politikai feszültségeket, és közölte: még az év vége előtt meghívja Belgrádba Jakov Milatović montenegrói államfőt. Mint fogalmazott, a gyakoribb párbeszéd segíthetne elkerülni a félreértéseket és a felesleges konfliktusokat.

Vučić a csúcstalálkozó előtt találkozott Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel is. A megbeszélésen az európai integráció, az uniós bővítés, valamint a gazdasági és energetikai együttműködés kérdései kerültek napirendre.

A tivat-i EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó központi témája az uniós bővítés és a régió európai perspektívája lesz, írja az RTS.

Több mint százéves gőzhajó roncsa vált láthatóvá a Száva rendkívül alacsony vízállása miatt Szerbiában: a Slovenac nevű vontatóhajó maradványai több mint nyolcvan éve fekszenek a folyóban. A gőzüzemű, oldalkerekes dunai hajó 1913-ban épült az óbudai hajógyárban, és SMS Vág néven az Osztrák-Magyar Monarchia...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 11:53 ]
Több mint 43.800 gyorshajtást jegyeztek fel Szerbiában az augusztus 3. és 9. között megtartott nemzetközi közlekedésbiztonsági akció során. A rendőrök összesen 58.063 járművet ellenőriztek, a sebességtúllépések mellett pedig mintegy 9000 egyéb szabálysértést is feltártak – közölte a belügyminisztérium a Tanjug...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 11:43 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök kilátásba helyezte, hogy Szerbia megváltoztathatja az Ibar folyó medrét saját területén, válaszul arra, ahogyan szerinte a pristinai hatóságok a koszovói szerbekkel bánnak. Koszovói szerb politikusok elítélték a kijelentést, mert az Ibar folyó látja el a koszovói szerbeket is. A szerb...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 8:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó