Szerbia
Súlyos bírság járhat az elektromos rollerek szabálytalan használatáért
Betűméret:             

A szerbiai Belügyminisztérium (MUP) ismét felhívta a figyelmet az elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályokra.

A hatályos előírások szerint az elektromos rollerrel csak azok vehetnek részt a közlekedésben, akik rendelkeznek a Közlekedésbiztonsági Ügynökség által kiadott azonosító matricával. Ennek hiánya 10 ezer dináros pénzbírságot vonhat maga után, közölte a 021.rs portál.

A rollereseknek elsősorban kerékpárúton, közös gyalogos-kerékpáros úton vagy kerékpársávban kell közlekedniük. Amennyiben ilyen nem áll rendelkezésre, csak olyan úttesten haladhatnak, ahol a megengedett sebesség legfeljebb 30 kilométer óránként, illetve nagykorúak esetében 50 kilométer óránként. Az autóúton, gyorsforgalmi úton vagy 50 kilométer óránál magasabb sebességhatárú útszakaszon történő közlekedésért 100 ezer és 120 ezer dinár közötti bírság szabható ki.

A szabályok szerint a rollereseknek kötelező védősisakot viselniük, az úttesten pedig láthatósági mellényt is hordaniuk kell. Éjszaka vagy rossz látási viszonyok között a mellény viselése a kerékpárúton közlekedők számára is kötelező. Gyalogátkelőhelyen a rollert tolni kell, kivéve a kerékpáros átjárókat. Emellett tilos fejhallgatót használni mindkét fülben, valamint egy elektromos rolleren egynél több személyt szállítani.

Több mint százéves gőzhajó roncsa vált láthatóvá a Száva rendkívül alacsony vízállása miatt Szerbiában: a Slovenac nevű vontatóhajó maradványai több mint nyolcvan éve fekszenek a folyóban. A gőzüzemű, oldalkerekes dunai hajó 1913-ban épült az óbudai hajógyárban, és SMS Vág néven az Osztrák-Magyar Monarchia...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 11:53 ]
Több mint 43.800 gyorshajtást jegyeztek fel Szerbiában az augusztus 3. és 9. között megtartott nemzetközi közlekedésbiztonsági akció során. A rendőrök összesen 58.063 járművet ellenőriztek, a sebességtúllépések mellett pedig mintegy 9000 egyéb szabálysértést is feltártak – közölte a belügyminisztérium a Tanjug...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 11:43 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök kilátásba helyezte, hogy Szerbia megváltoztathatja az Ibar folyó medrét saját területén, válaszul arra, ahogyan szerinte a pristinai hatóságok a koszovói szerbekkel bánnak. Koszovói szerb politikusok elítélték a kijelentést, mert az Ibar folyó látja el a koszovói szerbeket is. A szerb...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 8:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó