Szerbia
Vučić az uniós csatlakozásról tárgyalt Koopmannal
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő csütörtökön Belgrádban tárgyalt Gert Jan Koopmannal, az Európai Bizottság bővítésért és keleti szomszédságpolitikáért felelős főigazgatóságának vezetőjével.

A megbeszélés középpontjában Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatának előrehaladása és a csatlakozási tárgyalások során vállalt kötelezettségek teljesítése állt, közölte a Tanjug.

Vučić az Instagramon közzétett bejegyzésében közölte, hogy külön figyelmet fordítottak az igazságügyi törvénycsomag összehangolására a Velencei Bizottság ajánlásaival, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) által javasolt választási reformok végrehajtására, valamint az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) létrehozásának kérdésére.

A szerb elnök szerint szó esett az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájával kapcsolatos kérdésekről, valamint azokról az új kezdeményezésekről is, amelyek lendületet adhatnak a bővítési folyamatnak.

A találkozó keretében Vučić és Koopman részt vett a Szerbia európai uniós csatlakozását előkészítő operatív munkacsoport ülésén is. A megbeszélésen kiemelt téma volt a jogállamiság területén végrehajtandó reformok felgyorsítása, különösen a 23-as és 24-es tárgyalási fejezetben meghatározott átmeneti mércék teljesítése, valamint az Európai Bizottság éves jelentésében szereplő ajánlások végrehajtása.

A felek áttekintették a Nyugat-Balkán növekedési tervéhez kapcsolódó reformagenda megvalósításának ütemét is. Vučić szerint arról is egyeztettek, milyen további lépésekre van szükség a csatlakozási tárgyalások előmozdítása és a még meg nem nyitott tárgyalási klaszterek előkészítése érdekében.

Szerbia hivatalosan 2014-ben kezdte meg az uniós csatlakozási tárgyalásokat, a folyamat előrehaladását azonban az elmúlt években több reformterületen tapasztalható lassú előrehaladás is nehezítette. A belgrádi vezetés ugyanakkor továbbra is stratégiai célként tekint az Európai Unióhoz való csatlakozásra.

Aleksandar Vučić szerb államfő felszólalt az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán New Yorkban. Beszédében a nemzetközi jog tiszteletben tartásáról, Koszovóról, Szerbia európai integrációjáról, az ENSZ reformjáról, valamint a világban zajló politikai és technológiai változásokról is szólt. Vučić szerint a...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 7:48 ]
Eloltották a szeptember 18-án keletkezett tüzet a Rtanj-hegységben. Ivica Dačić ügyvezető belügyminiszter közölte, hogy a hivatásos és önkéntes tűzoltók, valamint a bevetésben részt vevő más egységek hat nap után fékezték meg a lángokat. A tűzben senki sem sérült meg, és egyetlen épület sem égett le. Dačić...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 15:56 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök New Yorkban kijelentette, Szerbia feladata, hogy megőrizze a békét és a stabilitást, valamint hogy mindenkivel párbeszédet folytasson. Az RTS-nek nyilatkozva António Guterres ENSZ-főtitkárnak a világszervezet Közgyűlésén elmondott beszédére reagált. Úgy fogalmazott, a világban korábban...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 9:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó