Szerbia
Vučić vasárnap lemond, de előtte még Putyinnal egyeztet a NIS jövőjéről
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő bejelentette, hogy vasárnap este benyújtja lemondását, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS helyzetének rendezéséről pedig még hivatali idejének lejárta előtt egyeztet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Vučić arra számít, hogy a megbeszélést követően pontosabb információkkal tud szolgálni a NIS jövőjéről.

A szerb államfő New Yorkban közölte, hogy szeptember 27-én, vasárnap este, várhatóan 20 óra körül nyújtja be lemondását. Hozzátette, hogy akkor döntésének indokait is ismerteti a nyilvánossággal. Az elnöki tisztségével és a belpolitikai kérdésekkel kapcsolatos további újságírói kérdésekre egyelőre nem kívánt részletesebben válaszolni, közölte az RTS.

Vučić arról is beszélt, hogy a következő napokban, még elnöki mandátumának befejezése előtt tárgyal Vlagyimir Putyinnal. Mint mondta, a megbeszélés után reményei szerint többet tud majd a Szerbiai Kőolajipari Vállalat helyzetének rendezéséről. Úgy fogalmazott, két-három napon belül pontosabb választ adhat arra, milyen megoldás születhet a NIS ügyében.

A szerb államfő New Yorkban már egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is. A megbeszélésen az energiabiztonság és a NIS mellett az új szerb–orosz gázmegállapodás is szóba került. Vučić közölte, hogy várakozásai szerint Szerbia szeptember végéig megkötheti az új gázszerződést Oroszországgal.

Vučić New York-i tartózkodása során több európai és világpolitikai szereplővel is tárgyalt. Elmondása szerint különösen elégedett volt az amerikai tisztségviselőkkel folytatott egyeztetésekkel, emellett a német és az orosz féllel is tárgyalt. A Lavrovval folytatott megbeszélésen a kétoldalú kapcsolatok és a gazdasági együttműködés további erősítéséről is szó esett. A leköszönő államfő felszólalt az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán is.

Szerbiában ma reggel hűvös, többnyire derült idő várható, helyenként köddel vagy kevés felhőzettel. Napközben túlnyomóan napos időre van kilátás, kevés vagy mérsékelt felhőzettel. A nap végén észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Este az ország északi és nyugati részén, az éjszaka folyamán pedig...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 8:38 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő felszólalt az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán New Yorkban. Beszédében a nemzetközi jog tiszteletben tartásáról, Koszovóról, Szerbia európai integrációjáról, az ENSZ reformjáról, valamint a világban zajló politikai és technológiai változásokról is szólt. Vučić szerint a...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 7:48 ]
Eloltották a szeptember 18-án keletkezett tüzet a Rtanj-hegységben. Ivica Dačić ügyvezető belügyminiszter közölte, hogy a hivatásos és önkéntes tűzoltók, valamint a bevetésben részt vevő más egységek hat nap után fékezték meg a lángokat. A tűzben senki sem sérült meg, és egyetlen épület sem égett le. Dačić...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó