A tiltakozó szerbiai egyetemisták bejelentették, hogy leállítják az Egyetemistát minden faluba elnevezésű akciójukat a boszniai Szerb Köztársaságban. Közlésük szerint a sorozatos akadályoztatások miatt úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudják felelősségteljesen folytatni a kezdeményezést, számolt be róla egyebek mellett a 021.rs portál.
A hallgatók Instagram-bejegyzésükben azt írták, azzal a céllal érkeztek a boszniai Szerb Köztársaságba, hogy személyesen beszélgessenek az ott élő polgárokkal. Állításuk szerint azonban több településen is akadályozták az előre meghirdetett találkozóikat. A közleményükben a rendőrség fellépését és helyi provokátorok tevékenységét is kifogásolták.
A történtek után arra a következtetésre jutottak, hogy ilyen körülmények között nem tudják folytatni az akciót. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy elsősorban azokra az emberekre szeretnének emlékezni, akik fogadták, segítették őket és beszélgettek velük. Külön köszönetet mondtak azoknak, akik a legnehezebb helyzetekben is mellettük álltak.
Az egyetemisták közleményük végén élesen bírálták a szerbiai hatalmat, amelyet maffiarendszernek neveztek, és azt állították, hogy annak befolyása Szerbia határain túlra is elér. Egyúttal jelezték, hogy az akció megszakítása nem jelenti tevékenységük végét, és a jövőben ismét visszatérnének a boszniai Szerb Köztársaságba.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

