Tudomány
Zenta: Megkezdődött a Kárpát Agri program

Ma tartották meg Zentán, a Pro Scientia Naturae Alapítvány Dr. Berényi János Agrárinnovációs Irodájában a Kárpát Agri program első állomását. A program célja egy olyan a Kárpát-medencében megvalósuló digitális-mezőgazdasági ökoszisztéma létrehozása, amely hozzájárul a gazdálkodók agrárinformatikai kompetenciáinak fejlesztéséhez, valamint a kis- és középvállalkozások üzleti tevékenységeinek támogatásához is.

– Az agrárinnovációs iroda a létrejötte óta kereste azt a tevékenységi kört, amely által hatékonyan síkra tud szállni az ágazat fejlesztéséért, felhasználva azt a szakmai bázist, amelyet a Szent István Egyetem, illetve annak a zentai kihelyezett tagozata képvisel, és az elmúlt évek során olyan cégekkel alakított ki kiváló kapcsolatokat, amelyek a legelőremutatóbb módon foglalkoznak a korszerű agrárgazdálkodás alapjainak megteremtésével, beleértve például a különböző digitális technikák alkalmazását, a méréstechnikai eszközök, a döntéstámogató szoftverek, illetve azon eszközök alkalmazását is, amelyek, ugyanúgy, ahogyan a mindennapjainkat, a mezőgazdaságot is áthatják – hangsúlyozta dr. Lengyel László, a Pro Scientia Naturae Alapítvány elnöke.

– A Kárpát Agri program mai első állomásán ezeknek az eszközöknek a bemutatásával, a környezetünkben élő gazdálkodók és vállalkozók agrárkompetenciáinak felmérésével, valamint az ehhez szükséges kérdőívek és egyéb eszközök elkészítésével foglalkoztunk. Ez az összejövetel az első hivatalos konferenciája volt annak a több éven át tartó komplex fejlesztési programnak, amelynek keretében különféle IPA-pályázatok, emberierőforrás-fejlesztési operatív programok, valamint kereskedőházi és egyéb programok révén szeretnénk hozzájárulni az alapvető célkitűzéseink hosszú távú megvalósulásához – tette hozzá dr. Lengyel László, aki reményének adott hangot annak kapcsán, hogy a Kárpát Agri program hozadékait a gazdálkodók közül is mind többen megtapasztalhatják majd.

H. A.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Hat kilométer széles jégtömeg szakadt le egy gleccserről Grönland keleti részén, míg a szigetország másik felén egy apró part menti település lakosságát tartja rettegésben egy hatalmas jéghegy – írja az MTI. A New York-i Egyetem professzora, David Holland szerint több mint egy évtizede ezt volt a legnagyobb...
2018. JÚLIUS 13.
[ 22:35 ]
Domesztikáció – mesterségesen szabályozott háziasítás. E kifejezést nem csupán az állatokat érintően használjuk, hiszen növényeink egy része is domesztikáción ment keresztül. A gyökeres változást hozó mezőgazdaság kialakulása, mely magában foglalja a földművelést és állattenyésztést is, körülbelül 10 ezer...
2018. JÚLIUS 11.
[ 14:39 ]
A dinoszauruszok helyi „kortársait” is láthatják Szegeden a szombaton nyíló dinó-kiállításon az érdeklődők. A Móra Ferenc Múzeum gazdag természettudományi gyűjteményében számos olyan lelet található, mely abból a korból származnak, amikor a dinoszauruszok éltek.A növényvilág is fontos része volt a...
2018. JÚLIUS 11.
[ 10:32 ]
Beolvasás folyamatban