Tudomány
Minden korábbinál távolabb repültek az Artemis 2 program űrhajósai a Földtől
Betűméret:             

Az Artemis II küldetés űrhajósai befejezték a Hold körüli utazásukat, amely során minden eddiginél távolabb jutottak a Földtől, és elsőként láthatták szabad szemmel a Hold túlsó oldalának egyes részeit, valamint egy napfogyatkozást – írja a CBS News.

A Hold körüli repülés során a személyzet legnagyobb távolsága a Földtől elérte a mintegy 406.800 kilométert, ezzel több mint 6400 kilométerrel meghaladva az 1970-ben felállított Apollo–13 rekordját.

Az út során a legénységgel mintegy 40 percre megszakadt a kapcsolat, amikor a Hold túlsó oldala körül repültek, később pedig egy napfogyatkozást is megfigyelhettek, amelyről Victor Glover űrhajós azt mondta: „egyszerűen valószerűtlen látvány”.

Az Orion űrhajó négytagú legénysége – Reid Wiseman, Christina Koch, Victor Glover és a kanadai Jeremy Hansen – ezzel megdöntötte az Apollo–13 küldetés 1970-ben felállított, 400.171 kilométeres rekordját.

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani, április közepén pedig a csóvája is jól látható lesz akár egyszerű kézitávcsővel...
2026. ÁPRILIS 8.
[ 15:44 ]
Az Orion űrhajó legénysége megdönti az Apollo–13 küldetés távolsági rekordját. A csúcsot a Hold túlsó oldala felett érik el, nagyjából 406.773 kilométerre a Földtől. Ma éjjel az emberiség újra átlépi a saját határait: az Artemis–2 legénysége a Hold túlsó oldala felett repülve kedd hajnali 01:07-kor minden...
2026. ÁPRILIS 6.
[ 19:46 ]
Magyar idő szerint csütörtökön hajnali fél egykor, a floridai Kennedy Űrközpontban levegőbe emelkedett a NASA monumentális SLS űrrakétája, amivel kezdetét vette az Artemis-2 űrküldetés. A 98 méteres szerkezet tetején elhelyzett Orion Integrity űrkapszula négy fős legénységének képviseletében több mint 50 éve után...
2026. ÁPRILIS 2.
[ 8:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó