Tudomány
Az egészséges étkezéssel sosem késő elkezdeni
Betűméret:             

Gyakran halljuk, mennyire fontos az egészséges, változatos étrend, ez azonban most tudományos megerősítést is kapott – méghozzá valóban biztató eredményekkel.

Egy új, a norvég Bergeni Egyetem által végzett vizsgálat 467 354 személy várható élettartamát modellezte – olyanokét, akik étkezési szokásait egy 2006-ban indult, hosszútávú UK Biobank-tanulmány részeként dokumentálták, írja a hvg.hu.

A szakemberek csoportosították is a résztvevőket azok étkezési szokásaik alapján, és azt is követték, hogy idővel ezek miként változtak. Mint a Nature Food folyóiratban publikált eredményekből kiderült: azok, akik egészséges étrendre tértek át, és tartották is magukat ahhoz, akár 10 évvel tovább is élhettek.

Az adatok alapján azok a 40 éves nők és férfiak, akik az egészségtelen étkezési szokásaikon nagyot csavartak a helyes irányba, és tartották magukat az úgynevezett, a brit kormány által megalkotott Eatwell Guide-hoz (ami egyfajta útmutató a helyes táplálkozáshoz), azok körében nagyjából 9 év volt a várható élettartam-növekedés.

A 10 év körüli várható extra élettartam azok körében volt megfigyelhető, akik a cukros üdítőitalokat és a feldolgozott húsokat dobták a teljes kiőrlésű gabonákban, zöldség-gyümölcsökben és kis mennyiségben halban is gazdag étrend kedvéért.

A kisebb mértékű élettartam-növekedés azoknál volt megfigyelhető, akik inkább átlagos étrendet követtek, vagy életük későbbi szakaszában váltottak az egészséges diétára.

Sosem késő azonban elkezdeni, mert még 70 éves kor felett is növelhető 4–5 évvel a várható élettartam, ha valaki tartósan áttér az egészségesebb étrendre – összegzi a megállapításokat a Science Alert.

A vizsgálatnak ugyanakkor megvannak a maga korlátai, ezt a szakemberek is elismerik – például, hogy csak az Egyesült Királyságban élő embereket követte. Az egyes országokban ugyanis eltérőek lehetnek a táplálkozási szokások, és olyan élelmiszerek is népszerűek lehetnek, amelyeket máshol egyáltalán nem is fogyasztanak.

Nem mellesleg, az egészséges étkezés azon is múlik, hogy valaki mit engedhet meg magának – a teljes kiörlésű termékek, valamint a dió- és mogyorófélék kifezetetten nem számítanak olcsónak. Kis odafigyeléssel azonban bárki profitálhat az egészséges étrend előnyeiből.

Várják a jelöléseket a Karikó Katalin alapította JATE-díjra, a pályázatok csütörtöktől nyújthatók be - jelentették be kedden Szegeden. Karikó Katalin elnyerte a 2023-as fiziológiai és orvosi Nobel-díjat, majd 2024 tavaszán a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) adományozta Nobel-plakettje hiteles másolatát, és a...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 10:44 ]
Új tudományos eredmények szerint a Hold felszínéről származó talajminták részletes információkat őriznek a szerves anyagok naprendszerbeli eredetéről és későbbi átalakulásáról - jelentette a kínai állami média. A Science Advances című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Csang-o-5 és Csang-o-6...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 16:32 ]
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken. Az Artemis II űrrepülésével csaknem 54 év után jutott ember ismét a Hold közelébe, írja az MTI. Az Orion űrkabin ejtőernyők segítségével kaliforniai idő...
2026. ÁPRILIS 11.
[ 8:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó