Tudomány
Ritka bolygóegyüttállás: Vénusz, Merkúr, Szaturnusz és a holdsarló egy sorban
Betűméret:             

A Vénusz, a Merkúr, a Szaturnusz és a vékony holdsarló különleges együttállását lehet majd megfigyelni február 18-án és 19-én szabad szemmel a naplemente utáni esti égbolton.

A látóhatár fölött a Vénusz, a Merkúr és a Szaturnusz bolygója lesz látható, amelyek mellett elhalad majd a vékony, dagadó holdsarló a két nap során – áll a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtöki közleményében.

Az együttálláshoz egy negyedik bolygó, a Neptunusz is csatlakozik, de ez csak binokulárral vagy távcsővel figyelhető meg.

Február 18-án délután már érdemes a bolygókat keresni a nyugati látóhatáron, mivel azonban nagyon alacsonyan lesznek, teljesen tiszta, kitakarásmentes horizont szükséges a megfigyelésükhöz. Nem sokkal este hat óra előtt már szabad szemmel is meg lehet majd pillantani a fényes Vénusz bolygót, az együttállás legalsó tagját a horizont felett.

Őt követi a holdsarló vékony íve, felette a Merkúr bolygó halvány, csillagszerű látványt nyújt majd, legfelül pedig a Szaturnusz szintén halvány, narancssárgás bolygója lesz látható. Ahogy az idő halad, és az ég sötétedik, bár a Vénusz lenyugszik, a Merkúrt és a Szaturnuszt egyre jobban lehet majd látni szabad szemmel is. Ha a horizont kissé párásabb, egy binokulár megkönnyíti az együttállás résztvevőinek megtalálását.

Másnap, február 19-én ismét meg lehet majd figyelni az együttállást, akkor azonban a holdsarló mozgása miatt már más felállásban. Legalul ismét a Vénusz, fölötte a Merkúr lesz, a Hold pedig a Szaturnusz magasságába ér. A holdsarlón 18 órakor már kiválóan megfigyelhető lesz a hamuszürke fény, a Hold sötét oldalának Föld által megvilágított, halvány derengése.

Egy binokulárral még a holdtengereket is megpillanthatják az észlelők a holdsarló melletti sötét részen.

Két további csillagászati különlegesség is várja a távcsöves megfigyelőket, hiszen a Merkúr ezen a napon ér a félmerkúr fázisba. A Merkúr mostani, februári esti láthatósága a legjobb esti láthatóság idén. Az együttállás negyedik bolygóját, a Neptunuszt 18 óra 30 perc körül érdemes keresni, a Szaturnusztól jobbra fölfelé lesz látható. Megpillantásához nagyobb binokulár vagy távcső szükséges.

Február 20-án kerülnek a bolygók a legszorosabb együttállásba, de addigra már a Hold magasabbra emelkedik a bolygóknál.

Ezeknek a bolygóknak az együttállására idén már nem kerül többet sor.

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik – számolt be róla a Nature folyóiratban megjelent két új tanulmányt ismertető The...
2026. MÁRCIUS 26.
[ 20:03 ]
A költési időszak kezdetével ismét megjelentek az épületek ablakait és az autók visszapillantó tükreit támadó madarak, védelmükben javasolt a tükröződő felületek eltakarása - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel. Az egyesülethez évről évre érkeznek bejelentések...
2026. MÁRCIUS 16.
[ 10:08 ]
A német filozófus, a XX. század második felének egyik nagy hatású gondolkodója 96 éves volt. A frankfurti iskola második nemzedékének kiemelkedő alakja újraértelmezte a nyilvánosság fogalmát, felemelte szavát a szélsőjobb és a szélsőbal ellen is, de a későbbi XVI. Benedek pápával is folytatott vitát. Kilencvenhat...
2026. MÁRCIUS 14.
[ 23:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó