Tudomány
Két vajdasági kutató is rangos MTA-elismerésben részesült
Betűméret:             

Két vajdasági magyar kutató munkásságát is rangos elismeréssel jutalmazta a Magyar Tudományos Akadémia. A Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács közlése szerint a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság március 2-i ülésén döntött az idei Arany János-díjak és Arany János-emlékérmek odaítéléséről.

A Magyar Tudományos Akadémia a külhoni magyar tudósok és kutatók kiemelkedő teljesítményének elismerésére 2002 óta Arany János-érmet, 2004 óta pedig Arany János-díjakat adományoz. Az idei döntés különösen jelentős Vajdaság számára, hiszen két újvidéki matematikus munkáját is díjazták.

Pap Endre matematikus, az MTA külső köztestületi tagja a legrangosabb elismerést kapta: az életmű kategóriában ítélték oda számára a 2026-os Arany János-díjat. Lukity Tibor matematikust, aki szintén az MTA köztestületének külső tagja, Arany János-éremmel tüntették ki tudományos munkásságáért.

Az elismeréseket hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia májusi közgyűlésén adják át Budapesten, ahol az MTA elnöke nyújtja át a díjakat a kitüntetetteknek. A Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács gratulációját fejezte ki a két vajdasági kutatónak a rangos szakmai elismeréshez.

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani, április közepén pedig a csóvája is jól látható lesz akár egyszerű kézitávcsővel...
2026. ÁPRILIS 8.
[ 15:44 ]
Az Artemis II küldetés űrhajósai befejezték a Hold körüli utazásukat, amely során minden eddiginél távolabb jutottak a Földtől, és elsőként láthatták szabad szemmel a Hold túlsó oldalának egyes részeit, valamint egy napfogyatkozást – írja a CBS News. A Hold körüli repülés során a személyzet legnagyobb távolsága...
2026. ÁPRILIS 7.
[ 8:17 ]
Az Orion űrhajó legénysége megdönti az Apollo–13 küldetés távolsági rekordját. A csúcsot a Hold túlsó oldala felett érik el, nagyjából 406.773 kilométerre a Földtől. Ma éjjel az emberiség újra átlépi a saját határait: az Artemis–2 legénysége a Hold túlsó oldala felett repülve kedd hajnali 01:07-kor minden...
2026. ÁPRILIS 6.
[ 19:46 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó