Tudomány
Új kígyófajt fedeztek fel Dél-Kínában
Betűméret:             

Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami média vasárnap.

A Kuanghszi nádikígyóként elnevezett faj felfedezéséről a Zoosystematics and Evolution című tudományos folyóirat számolt be áprilisban. A kutatás a rezervátumban zajló átfogó biodiverzitás-felmérés részeként történt, amelyben a Kuanghszi Természettudományi Múzeum kutatói is részt vettek.

A valamivel több mint 20 centiméter hosszú, barnás színű kígyó hátán hét sötét, szakaszos csík húzódik, pikkelyeinek szélén pedig hálószerű mintázat figyelhető meg. A faj főként éjszaka aktív, és életének nagy részét avarban, korhadó talajban, illetve sziklarepedésekben tölti, írja az MTI.

A kutatók mintegy 760 méteres tengerszint feletti magasságban, lombhullató erdőkben találták meg az állatot, amely főként gilisztákkal és lágy testű rovarlárvákkal táplálkozik.

A szakemberek szerint a kígyó nem mérgező, és az emberre nem jelent veszélyt. Veszély esetén teste nyolcas alakot vesz fel, vagy tompa, lekerekített farkát felemeli, hogy az fejnek tűnjön. Erről a sajátos viselkedésről kapta a "kétfejű kígyó" elnevezést - áll a beszámolóban.

A jelentés szerint a Huaping rezervátumban ez az idei év második jelentős állattani felfedezése: korábban egy új varangyfajt is azonosítottak a területen. A kutatók szerint az új fajok felfedezése megerősíti, hogy Észak-Kuanghszi őserdei kiemelt jelentőségű élőhelyet és génmegőrző területet jelentenek a ritka fajok számára.

Elhunyt Berend T. Iván, a magyar, amerikai, brit, osztrák, európai, bolgár és egykori csehszlovák tudományos akadémia tagja, Kossuth-díjas egyetemi tanár. A 95 éves történész 2026. augusztus 30-án, Los Angeles-i otthonában halt meg – közölte özvegye, Radics Katalin. Berend T. Iván 1930. december 11-én született...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 15:21 ]
Sikeresen felbocsátották vasárnap Floridából a NASA új nagy teljesítményű űrtávcsövét, a Nancy Grace Roman űrteleszkópot, amelynek fő feladata a sötét energia és a sötét anyag természetének vizsgálata, valamint a Naprendszeren kívüli bolygók felkutatása lesz. A mintegy 4,3 milliárd dolláros obszervatórium a SpaceX...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:50 ]
A kutatók azonosítottak egy ritka immunsejtet, amely jóval gyakoribbá válik azoknál, akik 100 évnél tovább élnek, új támpontot adva az egészséges öregedéshez. Egyes emberek évtizedekkel tovább élnek másoknál, akár jóval százéves korukon túl is. Mi különbözteti meg őket a többiektől? Az Oszakai Egyetem kutatói...
2026. AUGUSZTUS 25.
[ 13:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó