Tudomány
Tizennégy növényfajt termesztettek sikeresen a kínai űrállomáson
Betűméret:             

Kína eddig tizennégy növényfaj több mint húsz fajtáját termesztette sikeresen a világűrben, ezzel megalapozva a növénytermesztés későbbi, nagyobb léptékű alkalmazását az űrállomáson - közölte hétfőn a kínai állami média.

Az eredményeket a kínai emberes űrprogram kutató- és kiképzőközpontja egy Tiencsinben rendezett űrorvostani és űrmérnöki konferencián ismertette.

Csang Hung-csang, a Sencsou-21 emberes űrmisszió űrhajósa fényképeket és videókat mutatott be a Tienkung (Mennyei Palota) kínai űrállomáson kialakított "űrkertről", ahol egyebek mellett salátát, sárgarépát, napraforgót, burgonyát és búzát termesztenek.

Pien Csiang, a központ szakértője szerint a hosszú távú emberes űrrepülések során csökkenteni kell a Földről érkező utánpótlástól való függőséget. Az ehhez kapcsolódó kísérletek célja olyan zárt rendszerek kialakítása, amelyekben a víz és a levegő újrahasznosítható, az élelmiszer pedig helyben megtermelhető.

Az űrállomáson jelenleg kétféle módszerrel termesztenek növényeket: az egyik hagyományos termesztőközeget használ, a másiknál pedig talaj nélkül, tápanyagban gazdag permettel nevelik őket.

Pien közlése szerint 2025-ben egy nagyobb hatékonyságú aeroponikus berendezést is feljuttattak az űrállomásra. A búza azóta egy teljes növekedési ciklust végigjárt a világűrben, az így betakarított magokból termesztett következő növényállomány pedig már közel áll az újabb betakarításhoz.

Sikeresen felbocsátották vasárnap Floridából a NASA új nagy teljesítményű űrtávcsövét, a Nancy Grace Roman űrteleszkópot, amelynek fő feladata a sötét energia és a sötét anyag természetének vizsgálata, valamint a Naprendszeren kívüli bolygók felkutatása lesz. A mintegy 4,3 milliárd dolláros obszervatórium a SpaceX...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:50 ]
A kutatók azonosítottak egy ritka immunsejtet, amely jóval gyakoribbá válik azoknál, akik 100 évnél tovább élnek, új támpontot adva az egészséges öregedéshez. Egyes emberek évtizedekkel tovább élnek másoknál, akár jóval százéves korukon túl is. Mi különbözteti meg őket a többiektől? Az Oszakai Egyetem kutatói...
2026. AUGUSZTUS 25.
[ 13:50 ]
Egy nemzet számára fontos, hogy ismerje múltját, értékeit és képes legyen önmagát mások szemén keresztül látni - mondta a köztársasági elnök a Miskolci Egyetemen, a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus hétfői ünnepélyes megnyitóján. A irodalomtörténet terén végzett nagy jelentőségű kutató, oktató- és...
2026. AUGUSZTUS 24.
[ 19:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó