A Második találkozás a széles közönség előtt
Belgrádban, Újvidéken, Nisben, Kovinban, de New Yorkban és Washingtonban is bemutatják
Betűméret:
A történetet valószínűleg már mindenki hallotta: 1999-ben pillanatok alatt szétszaladt a világban a hihetetlennek tűnő hír: a székelykevei Dani Zoltán a légicsapások során lelőtte a radarral is láthatatlannak tartott legendás F-117-es amerikai gépet. A pilóta katapultált, majd társai kimentették.A két férfi évek múltán találkozott egymással. Barátsággá kinövő kapcsolatuk ma is tart. A történet alapján Željko Mirković rendezésében készült Második találkozás című dokumentumfilmet szeptemberben mutatták be a szakma előtt Belgrádban, majd októberben New Yorkban és Washingtonban is láthatta a közönség az amerikai pilóta és a repülőjét lelövő magyar származású, akkor a szerb katonaság kötelékében szolgáló ezredes hihetetlen történetét.
Željko Mirković, a film rendezője elmondta, a belgrádi vetítés során azt tapasztalta, hogy a film kommunikál az emberek lelkével. Mint mondta, öt év munkája és három család: Dani Zoltáné, a szlovén származású amerikai pilóta Dale Zelko és a rendező családjának élete van benne, hiszen azok az értékek kovácsolták őket eggyé, amelyekben mindhárman hisznek: a család, a béke és annak szándéka, hogy megmutassák, a remény és a humanizmus nem hunyt még ki az emberek lelkében a más értékrendek utáni rohanás közben.
Az Egyesült Államokbeli bemutatót követően kezdik meg a film rendes szerbiai vetítését, először október 29-én Belgrádban mutatják be, egy nappal később Újvidéken, 31-én Nisben, november 1-jén pedig Kovinban (Kevevára). A bemutatón megjelenik Dani Zoltán (a képen balról) és családja, Dale Zelko és családja, valamint a film rendezője, ugyancsak családjával és a stáb tagjaival.
A családi törvény tervezett módosításai az elmúlt évek egyik legátfogóbb beavatkozását jelenthetik a családon belüli viszonyok szabályozásába.
A kezdeményezést a döntéshozók a gyermekvédelem erősítésével és a nemzetközi normákhoz való igazodással indokolják, ugyanakkor több ponton is vitákat váltott ki,...
2026. ÁPRILIS 23.
[ 19:18 ]
A húsvéti ünnepek előtt váratlanul indult és péntekig tart az új belügyi törvény tervezetének nyilvános vitája, miközben a javaslat – bár enyhébb a korábbiaknál, például nem tartalmaz biometrikus megfigyelést – továbbra is vitatott elemeket tartalmaz, amelyek bővítik a rendőrség jogköreit és szűkítik az...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 19:09 ]
Az előrejelzések szerint 2100-ig az Európai Unió népessége 11,7 százalékkal csökken majd, ami 53 millió főt jelent. A folyamat gazdasági és társadalmi következményei pedig súlyosak lehetnek.
Európa népessége egyre fogy és ez számos problémát okozhat a nem is olyan távoli jövőben. Az államszövetség és a tagállamok...
2026. ÁPRILIS 18.
[ 22:00 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




