Tükör
Ferenc pápa: A sajtószabadságnak korlátai vannak
Betűméret:             

A sajtószabadságnak korlátai vannak; alapvető emberi jog, de nem jogosít fel senkit mások vallásának megsértésére - mondta csütörtökön Ferenc pápa a Srí Lankáról a Fülöp-szigetekre tartó repülőgép fedélzetén, utalva a Charlie Hebdo szatirikus francia hetilap elleni múlt heti merényletre válaszul a magazin által megjelentetett újabb Mohamed-karikatúrákra.

"Nem szabad provokálni, megsérteni mások vallását, nem szabad gúnyt űzni belőle" - szögezte le a katolikus egyházfő, s hozzátette, hogy a sajtószabadsághoz való jogot mások megsértése nélkül kell alkalmazni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy megengedhetetlen ölni a vallás nevében, amelyet soha nem lehet az erőszak igazolására használni.

A pápa a repülőgépen mellette lévő Alberto Gasparrira, a pápai utazások szervezőjére mutatva úgy fogalmazottt az őt kérdező újságíróknak: "Ha az én jó barátom, Dr. Gasparri szitkokat szór az anyámra, pofonra számíthat. Ez teljesen normális. Nem szabad provokálni, nem szabad mások vallását sérteni, kigúnyolni."

Világszerte sokan síkra szálltak a Charlie Hebdo mellett, amely Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat tett közzé szerdán. A francia magazin azután döntött a karikatúrák megjelentetése mellett, hogy január 7-én két szélsőséges iszlamista tizenkét halálos áldozatot szedő merényletet követett el a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen. A támadás után egy másik szélsőséges iszlamista túszokat szedett egy párizsi élelmiszerboltban, s a túszdrámában négyen meghaltak.

A Vatikán és négy prominens francia imám a napokban közös nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélték a támadásokat, arra szólították fel azonban a médiát, hogy tisztelettel bánjanak a vallásokkal. A franciaországi merényleteket követően a Vatikán igyekezett kisebbíteni azoknak a beszámolóknak a jelentőségét, amelyek a Szentszéket is a szélsőséges iszlamisták lehetséges célpontjaként jelölték meg.

A katolikus egyházfő azt mondta, ő elsősorban a hívek miatt aggódik, és a Vatikán biztonsági tisztségviselői megteszik a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket.

Ferenc pápa hatnapos ázsiai körútjának negyedik napján, csütörtökön a Fülöp-szigetekre érkezett, ahol hatalmas ünneplő tömeg és rendkívüli biztonsági készültség fogadta. (MTI)

Az előrejelzések szerint 2100-ig az Európai Unió népessége 11,7 százalékkal csökken majd, ami 53 millió főt jelent. A folyamat gazdasági és társadalmi következményei pedig súlyosak lehetnek. Európa népessége egyre fogy és ez számos problémát okozhat a nem is olyan távoli jövőben. Az államszövetség és a tagállamok...
2026. ÁPRILIS 18.
[ 22:00 ]
Az uniós, a lengyel és az ukrán vezetés kitörő örömmel fogadta a magyar választási számokat, Orbán Viktor szövetségesei a miniszterelnök eredményeit méltatták, olvasható a Mandiner által készített körképben. Hatalmas skalpot gyűjtött be vasárnap az európai fősodor: a Tisza Párt jelentős részben az Európai...
2026. ÁPRILIS 16.
[ 10:52 ]
Az amerikai lap véleménycikke szerint súlyosan félrevezették a nyugati közvéleményt a magyar demokrácia állapotát illetően. A Wall Street Journal publicisztikája élesen bírálja azokat a politikusokat és elemzőket, akik az elmúlt években rendszeresen diktatúraként írták le Magyarországot, illetve fasizmussal vádolták...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 21:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó