Tükör
A Pfizer-BionTech-féle vakcinát engedélyezhetik elsőként a nyugati világban
Az amerikai-német oltás hatékonysága 90 százaléknál is magasabb
Betűméret:             

Megállapodott az Európai Bizottság egy amerikai és német együttműködéssel kifejlesztett vakcina beszerzéséről a gyártókkal. A fejlesztők szerint az oltás hatékonysága 90 százaléknál is magasabb, ez lehet az első vakcina, amit engedélyeznek a nyugati világban.

Ha minden jól halad az engedélyekkel, akkor idén 50 millió adagot tudnak belőle gyártani – ami a Föld 7 milliárdos lakosságához képest elenyésző mennyiség, jövőre 1,3 milliárd adagot ígérnek – hangzott el az M1 Híradójában.

Már gyártják az amerikai koronavírus-vakcinát. Ahogy bebizonyosodott a hatékonysága, azonnal nekiláttak nagyüzemben előállítani. Az első adag heteken belül forgalomba kerülhet. Az oltóanyagot világszerte több mint 43 ezer emberen tesztelték.

A klinikai vizsgálatok a vártnál jobb eredményeket hoztak. Azt mutatják, hogy a vakcina biztonságos és rendkívül hatékony. Míg az influenza elleni oltás a beoltottak 60 százalékát védi meg teljesen, addig az amerikai koronavírus-vakcinánánál ez az arány 90 százalék felett van. Vagyis szinte mindenkinél megakadályozza a fertőzés kialakulását.

A vakcinát az amerikai Pfizer és a német BionTech vállalat közösen fejlesztette ki. A kutatásokban több magyar is részt vett. Egyikük Karikó Katalin, a BionTech alelnöke, aki nemrég a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy a vakcina megbízható.

Nincs mellékhatása, mert nem a legyengített vírust tartalmazza, csupán egyetlen fehérjét. A teljes védettséghez két oltás kell beadni három hét különbséggel. A beadása után kialakulhat láz és rossz közérzet, de az egy napon belül elmúlik.

Az Egészségügyi Világszervezet üdvözölte a bejelentést és biztatónak nevezte az eredményeket. Az Európai Unió pedig közölte, 300 millió adagot vásárol az oltóanyagból.

A koronavírus elleni vakcinából Magyarországra is kerül. Ingyenes lesz, elsőként a krónikus betegségben szenvedők, valamint az egészségügyi dolgozók kaphatják meg. (MTI)

Az orosz vakcina is 92 százalékos hatékonyságú

Az első eredmények szerint a Szputnyik-V nevű orosz vakcina 92 százalékos hatékonysággal véd a koronavírus ellen. Oroszország elsőként a világon még augusztusban regisztrálta oltóanyagát, és csak ezzel párhuzamosan végeztek tömeges vizsgálatokat. A megfigyelést Oroszország-szerte negyvenezer jelentkezőn hajtották végre, akiknek egy része csak placebót kapott.

A most befutott, 16 ezer embert érintő adatok szerint mindössze húszan kapták el a betegséget. Azok között, akiket beoltottak, 92 százalékkal alacsonyabb volt a fertőzés esélye a csak placebót kapókhoz képest.

A tervek szerint az oltóanyagból ebben a hónapban még 800 ezret, decemberben további 1,5 milliót gyárthatnak, az igazi tömeggyártás csak jövő év elején indulhat be. Bár a szerért több ország sorban áll, először az orosz igényeket elégítenék ki, aztán fordulnának a nemzetközi piac felé. (MN)

A családi törvény tervezett módosításai az elmúlt évek egyik legátfogóbb beavatkozását jelenthetik a családon belüli viszonyok szabályozásába. A kezdeményezést a döntéshozók a gyermekvédelem erősítésével és a nemzetközi normákhoz való igazodással indokolják, ugyanakkor több ponton is vitákat váltott ki,...
2026. ÁPRILIS 23.
[ 19:18 ]
A húsvéti ünnepek előtt váratlanul indult és péntekig tart az új belügyi törvény tervezetének nyilvános vitája, miközben a javaslat – bár enyhébb a korábbiaknál, például nem tartalmaz biometrikus megfigyelést – továbbra is vitatott elemeket tartalmaz, amelyek bővítik a rendőrség jogköreit és szűkítik az...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 19:09 ]
Az előrejelzések szerint 2100-ig az Európai Unió népessége 11,7 százalékkal csökken majd, ami 53 millió főt jelent. A folyamat gazdasági és társadalmi következményei pedig súlyosak lehetnek. Európa népessége egyre fogy és ez számos problémát okozhat a nem is olyan távoli jövőben. Az államszövetség és a tagállamok...
2026. ÁPRILIS 18.
[ 22:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó