Tükör
Szerbia és a régió országai reagáltak az olajár ugrására
Betűméret:             

A világ közvéleményének figyelme a közel-keleti konfliktus eszkalációja után az olajpiac helyzetére irányult.

Miután a tőzsdék nyitásakor az árak 20 százalékkal emelkedtek, hétfő délutánra tíz százalékkal visszaestek, hordónként 90 dollár alá. Ez a piac instabilitását jelzi, de visszaköszön az üzemanyagok árában is – írja az Insajder.

A régió országaiban emelkedett a benzin és a dízel ára, a kormányok pedig intézkedéseket hoztak az árak korlátozására. Mennyibe kerül jelenleg az üzemanyag a régió államaiban?

Szerbia

Benzin – 184 dinár (1,57 euró)

Dízel – 203 dinár (1,73 euró)

Szerbiában pénteken három dinárral emelkedett az üzemanyag ára. Ez azt jelenti, hogy a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára 203 dinár, a benziné pedig 184 dinár – közölte honlapján a Bel- és Külkereskedelmi Minisztérium, és ezek az árak péntekig maradnak érvényben.

Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter elmondta, hogy a dízel és a benzin egyaránt három dinárral drágult, noha az emelkedések alapján a dízelnek 24 dinárral, a benzinnek pedig több mint 10 dinárral kellett volna drágulnia. Szavai szerint ez az első meghozott intézkedés, amellyel az olaj árát stabil szinten tartották.

A szerb kormány kedden döntést hozott a kőolaj és minden motorhajtásra szolgáló kőolajszármazék kivitelének tilalmáról, azzal az indoklással, hogy a cél a piac, a polgárok és a gazdaság védelme. A hivatalos közlések szerint Szerbiának 90 napra elegendő dízel- és benzintartaléka van, kerozinból pedig 35 napra elegendő készlet áll rendelkezésre.

Az egyik intézkedés, amely mérsékelheti az üzemanyagárak növekedését, a jövedéki adó csökkentése lehet. Az államfő elmondta, hogy a törvény szerint – a közpénzügyek stabilitásának megőrzése érdekében – legfeljebb 20 százalékkal csökkenthető a jövedéki adó, ami valamivel több mint 14 dinárt jelent.

Horvátország

Benzin – 1,50 euró

Dízel – 1,55 euró

Horvátország-szerte a benzinkutakon is életbe léptek az új árak, miután a kormány rendkívüli ülésén rendeleteket fogadott el, amelyek korlátozzák az üzemanyagok legmagasabb kiskereskedelmi árát, és módosítják az energiahordozók jövedéki adóját. Az új rendelet szerint a benzin ára literenként 1,50 euró (négycentes drágulás), a dízelé pedig 1,55 euró (hétcentes drágulás).

Andrej Plenković horvát miniszterelnök elmondta, hogy intézkedések nélkül a dízel ára 1,72 euró, a benziné pedig 1,55 euró lenne. Szavai szerint az intézkedéseket a közel-keleti eszkaláció és a világpiaci olajár-emelkedés miatt hozták meg. Hozzátette, hogy az üzemanyagárakat kéthetes elszámolási időszak alapján határozzák meg.

Montenegró

Benzin – 1,47 euró

Dízel – 1,50 euró

Tegnap óta Montenegróban is új üzemanyagárak vannak érvényben. A benzin literje 7 centtel, a dízelé 16 centtel drágult – közölte az Energiaügyi és Bányászati Minisztérium.

Ez azt jelenti, hogy az Eurosuper 95 benzin ára 1,47 euró, az Eurosuper 98-é pedig 1,50 euró. A dízel literje 1,50 euróba kerül.

A Montenegrói Olajtársaságok Szövetsége figyelmeztetett, hogy komoly kockázata van az üzemanyag-ellátás megszakadásának, mivel a beszállítóknál – különösen az euródízel esetében – az árak 30 százalékkal magasabbak a jelenleg érvényes áraknál. Felszólították az illetékeseket, hogy sürgősen vizsgálják felül a kőolajszármazékok árképzésének jelenlegi modelljét, beleértve a jövedéki adó esetleges csökkentését is.

Észak-Macedónia

Benzin – 79,5 dénár (1,29 euró)

Dízel – 85,5 dénár (1,39 euró)

Kedd óta Észak-Macedóniában is többet kell fizetniük a járművezetőknek az üzemanyagért. Az Energiaügyi Szabályozó Bizottság közölte, hogy a dízel literje 14,5 dénárral (mintegy 30 dinárral), a benziné pedig 5 dénárral (körülbelül 10 dinárral) drágult. Az Eurosuper BS 95 benzin új kiskereskedelmi ára literenként 79,5 dénár, az Eurosuper BS 98-é 81,5 dénár, míg az eurodízel literje 85,50 dénárba kerül.

A bizottság döntése alapján a kőolajszármazékok ára átlagosan 14,27 százalékkal emelkedett, azzal az indoklással, hogy az elmúlt hét napban nőtt a kőolajszármazékok referenciaára a világpiacon.

Hrisztijan Mickoszki észak-macedón miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy kormánya azonnal beavatkozik, ha „drámai mértékben emelkedik az olaj és az üzemanyag ára”, és hangsúlyozta, hogy több lehetőség is rendelkezésre áll.

„Több lehetőségünk is van: csökkenthetjük a jövedéki adót vagy az áfát, így mindenképpen megvédjük azt, ami számunkra a legfontosabb, vagyis a polgárok életszínvonalát” – mondta Mickoszki.

Bosznia-Hercegovina

Benzin – 2,37 KM (1,21 euró)

Dízel – 2,55 KM (1,30 euró)

A nafta.hr portál adatai szerint Bosznia-Hercegovinában a dízel ára literenként 2,55 konvertibilis márka (1,30 euró), a benziné pedig 2,37 KM (1,21 euró). Megjegyzik azonban, hogy az üzemanyag ára a helyszíntől függően változhat, sőt az egyes benzinkutaknál is eltérhet.

Velibor Peulić, a Logistika BiH konzorcium főkoordinátora elmondta, hogy minden üzemanyag-drágulás közvetlenül hat a szállítási szolgáltatások árára, és a közelmúlt áremelkedéseinek hatásai Bosznia-Hercegovinában csak 10–15 nap múlva lesznek igazán érezhetők – közölte az RTRS.

Đorđe Savić, a boszniai Szerb Köztársaság Gazdasági Kamaráján belül működő kőolaj- és kőolajszármazék-kereskedelmi csoport elnöke szerint a piac stabil.

„Az ellátás nehezebb, de van elegendő olajból és kőolajszármazékokból is. Az árkülönbség jelenleg a különböző kutakon mintegy 30 pfennig. A beszerzési árak gyorsabban nőnek, mint a minimális árrés, ezért a legtöbb forgalmazó a rendelettel összhangban alakítja ki az árakat” – mondta Savić.

Magyarország

Benzin – a maximális ár körülbelül 1,54 euró lesz

Dízel – a maximális ár körülbelül 1,6 euró lesz

Magyarországon az üzemanyagárak hetente kétszer változnak, általában szerdán és pénteken – írja a nafta.hr portál. Kiemelik, hogy a benzin minimális ára 1,43 euró, a maximális pedig 1,79 euró (az átlag 1,49 euró).

A dízel esetében a minimális ár 1,47 euró, a maximális 1,85 euró (az átlag 1,59 euró).

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány felső árhatárt vezet be a benzin és a dízel árára a közel-keleti olajhelyzet miatt – írja a hirado.hu portál.

„Ez 595 forintot (körülbelül 177 dinárt) jelent a benzin esetében és 615 forintot (mintegy 183 dinárt) a dízel esetében” – mondta Orbán, hozzátéve, hogy ezeknek az áraknak a fenntartásához megnyitják az állami tartalékokat.

Az intézkedés a magyar rendszámú és magyar forgalmi engedéllyel rendelkező járművekre vonatkozik, illetve magánszemélyekre, gazdálkodókra, fuvarozókra és vállalkozókra érvényes.

A miniszterelnök szerint a kormány védett árat vezet be a benzinre és a dízelre is, amely fölé a benzinkutakon az árak nem emelkedhetnek.

Szlovénia

Benzin – 1,46 euró

Dízel – 1,58 euró

Szlovéniában a benzin literje 1,46 euróba, a dízelé pedig 1,58 euróba kerül. A benzin 3 centtel, a dízel pedig 6,3 centtel drágult. Az új árak március 23-ig maradnak érvényben – közölte az RTV SLO portál.

„Az európai és a világpiacokon tapasztalható jelentős üzemanyagár-emelkedés mellett a kormány a jövedéki adó csökkentésével mérsékelte a nemzetközi drágulás áthárítását a hazai kiskereskedelmi árakra” – közölte a Környezetvédelmi, Klíma- és Energiaügyi Minisztérium.

Bojan Kumer miniszter korábban már jelezte, hogy a kormány konkrét beavatkozásokkal fogja meghatározni a motorhajtóanyagok árát, és így próbálja mérsékelni az áremelkedést.

A fősodor média által sugalltakkal ellentétben semmi alárendeltség vagy megalkuvás nem volt abban, ahogy Orbán Viktor a lehallgatott, majd kiszivárogtatott telefon hívás során beszélt Vlagyimir Putyinnal. Ez a kommunikáció inkább tele volt önbizalommal és kölcsönös előnyökkel. Andrew Korybko szerint Orbán így közzétett...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 8:14 ]
Német László bíboros, belgrádi metropolita érsek úgy fogalmazott: a béke mindannyiunkban ott van, és nem hárítható át másokra. Hangsúlyozta, hogy a mai világban, ahol a gyűlölet nyelve könnyen terjed, különösen nagy szükség van a megértés és az igazság nyelvére. A jelenlegi nemzetközi helyzetről és a fegyveres...
2026. ÁPRILIS 3.
[ 13:30 ]
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésére, megkínzatására, halálára és temetésére emlékezik az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon nem mutat be szentmisét. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust...
2026. ÁPRILIS 3.
[ 9:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó