Vajdaság
Három magyar első osztály Újvidéken
Betűméret:             
Most már egészen biztos, hogy a várakozással ellentétben, mégsem nyílik magyar első osztály mind a négy újvidéki kétnyelvű iskolában. Bár a Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi illetékes titkárság jóváhagyta, mind a négy iskolában, a köztársasági oktatási minisztérium ésszerűsítésre hivatkozva ezt mégsem engedélyezte.
A Nikola Tesla Általános iskolában már tavaly sem nyílt első osztály. Az idén a szülők többszöri tiltakozó megmozdulása és követelése nyomán, erőteljesebb kampány indult a beiratkozás ösztönzésére. Sikerült is, hiszen júliusban öt magyar gyerekünk volt, mondja Sóti Gabriella igazgatóhelyettes. Megérkezett a nemzeti tanácsi jóváhagyás meg a tartományi illetékes titkársági engedély is.
- Hogy mi történt a hátunk mögött nem tudjuk. De úgy gondolom, nagy játékok folytak. Sajnálom, hogy nem mondták meg még a legelején, úgysem lesz osztály, ne áltassuk magunkat meg a szülőket – tette hozzá
Két nappal az elsősök fogadása előtt kapták a tartományi iskolagazgatóságtól (amely a köztársasági minisztérium felügyelete alá tartozik) a rendeletet, hogy össze kell vonni a tagozatokat. Az utolsó egyeztetés végére pedig az a döntés született, hogy nem indul első osztály. A harmadik és a negyedik ugyan külön tagozat marad, de jövőre már nem iratkozhatnak ötödikbe, véglegesen megszűnik a magyar oktatás.
Deli Andor tartományi oktatási és jogalkotási titkár, bonyolultnak és lassúnak ítélte meg a köztársasági minisztériummal az együttműködést. Belgrádban semmibe vették a Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyásával készült tartományi engedélyt. A miniszutériumban mindent felülírhatnak, hiszen a tartomány csak a jogköröket kapta meg a tagozatok jóváhagyásához, a pénzről azonban a köztársaságban döntenek.
A szülőket nagyon érzékenyen érintette az, ami történt, hiszen a tavasz óta folyamatosan arról volt szó, öt gyerekkel elindulhat az első osztály. Fődi Éva is a Nikola Tesla iskolába íratta fiacskáját, de aztán az utolsó pillanatban, pontosabban augusztus 29-én értesítették az iskolából, hogy mégsincs magyar első. Úgy gondolja becsapták és hiszi, ha lett volna jobb kordiánció az iskolák, a szülők, meg a nemzeti tanács között, ez nem történik meg.
Újvidéken a még nem végleges adatok szerint 26 gyermeket írattak első osztályba. A József Attilában 10, a Petőfi Sándorban 8, a Sonja Marinković iskolában pedig 7 magyar elsős van. A Nikola Teslába íratott ötödik gyermekről, az iskolában nem tudtak biztosat mondani.
Cs. Zs.
A leköszönő kormány nemzetpolitikai eredményeit méltatta az Országgyűlés elnöke Zentán, a Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségen pénteken. A rendezvény a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program kiemelt nyitóeseménye volt. Az elmúlt 16 év a magyar nemzetpolitika egyik legsikeresebb időszaka volt a trianoni...
2026. ÁPRILIS 24.
[ 15:42 ]
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteki, 24. rendes ülésén 62 napirendi pont szerepelt, amelyek között pénzügyi, intézményi, valamint oktatási és tájékoztatási kérdések is helyet kaptak. A tanácsülésen kiemelt figyelmet kapott a 2025. évi költségvetés végrehajtásáról szóló független könyvvizsgálói jelentés. A...
2026. ÁPRILIS 24.
[ 14:50 ]
Változatos programokkal várják az érdeklődőket a Szabadkai Városi Múzeum napja alkalmából április 23-án és 24-én. Az intézmény története egészen 1892-ig nyúlik vissza, mai nevén azonban hivatalosan 1948. április 24-én alapították, így a rendezvénysorozat az intézmény múltjára is emlékezik. A programok már ma...
2026. ÁPRILIS 23.
[ 18:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó