Sport
Callum Stylest választották a West Bromwich legjobbjának a mostani idényben
Betűméret:             

Az angol labdarúgó-másodosztályban szereplő West Bromwich Albion szurkolói és játékosai is a magyar válogatott Callum Stylest választották a csapat legjobbjának ebben az idényben.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a középpályás a szezon nagy részében bal oldali védőként játszott, az eddigi 44 fordulóból 43-szor pályára lépett, és három gólpasszt adott. A szurkolói szavazatok több mint felét, míg a csapattársak voksainak több mint kilencven százalékát szerezte meg.

„Nemzetközi szintű játékos, valószínűleg minden edző álma. Jól játszik a bal oldalon, kitartó, és egy az egy elleni védekezésben is erős. Minden héten bevethető, mert szinte sosem sérül meg” – jellemezte labdarúgóját James Morrison megbízott vezetőedző, aki „Mr. Következetesnek” nevezte a 26 éves játékost.

„A nehéz időkben is kitartott a klub mellett, ez mutatja igazán, hogy milyen ember. Teljesen megérdemelte mindkét díjat” – tette hozzá a szakember.

A West Bromwich Albion szombaton gól nélküli döntetlent játszott a feljutásért küzdő, második helyen álló Ipswich Townnal. Az egy pont ellenére Styles csapata három fordulóval az idény vége előtt a 21. helyen áll a 24 csapatos mezőnyben, miután a liga pénteken két pontot levont a gárdától, mert a klub veszteségei meghaladták az előírt felső küszöböt. Az angol másodosztályból az utolsó három csapat esik ki, a West Bromwich előnye pedig mindössze négy pont a mögötte, már kieső helyen álló Oxford United előtt. (MTI)

42 ezer euróra büntette az UEFA a Partizant - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 11:55 ]
Vereséggel kezdte szereplését Szerbia labdarúgó-válogatottja a Nemzetek Ligája A divíziójában. A szerb együttes hazai pályán 2–1-re kapott ki Görögországtól, annak ellenére, hogy szinte az egész mérkőzésen vezetett. Andrija Živković már a 4. percben előnyhöz juttatta a házigazdákat, a görög válogatott azonban a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:17 ]
A Ferencváros 3–1-re győzött a Celtic Glasgow vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyitófordulójában. Borbély Balázs vezetőedző szerint csapata sikerének egyik kulcsa az volt, hogy felszabadultan és nagy önbizalommal futballozott. A magyar bajnok vezetőedzője a mérkőzés után az MTI-nek elmondta, nem akarták...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 7:50 ]
Andoni Iraola, a Liverpool FC vezetőedzője szerint világklasszis volt Szoboszlai Dominik keddi gólja, amellyel beállította a 3-1-es végeredményt a Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó Ligakupában. A Mersey-parti gárda számára a legjobb 16 közé jutást bebiztosító találat a 91. percben, mintegy 28 méterről született,...
2026. SZEPTEMBER 16.
[ 9:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó