Zombor: Sikertelen hatalomváltás, nyolcperces ülés
Betűméret:
Mindössze nyolc percet tartott a zombori képviselő-testület ma délutáni ülése, aminek alapvető magyarázata, hogy az elnök mindössze huszonhat órával korábban hívta össze a helyhatóság átszervezését sürgető 21 képviselő követelésére.Többhetes egyeztető megbeszélésfolyam után hétfőn a Szerb Haladó Párt székházában sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az SNS, a Szerbiai Egyesült Régiók (URS), a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO), a VMDK, a a Szerbiai Szociáldemokrata Párt (SDPS) és a Bolji Sombor civil szervezet tanácsnokai követelménnyel fordultak a demokrata párti Siniša Lazić aktuális képviselő-testületi elnökhöz, hogy a helyi önkormányzati törvény értelmében hét napon belül hívjon össze ülést, amelynek napirendi pontsorozata a testületi elnök és alelnök, a káderbizottsági tagok, a polgármester és helyettese, valamint a városi tanács tagjai leváltásáról, illetve a posztokat újonnan betöltők megválasztásáról szóljon. A követelmény azt is magában foglalta, hogy az ülést az összehívás napjától számított nyolcadik napon tartsák meg, mert ennyi időre szükség van a felkészüléshez.
Hétfőn a csoportosulás tagjai magabiztosan állították, megvan a többség, 32 tanácsnok bizonyos, de még valószínűbb, hogy 35-en lesznek az ülésig. Azt állították, csatlakozási szándék van a VMSZ és az SPS részéről, továbbá a radikálisoktól többen átléptek a haladókhoz.
Lazić tegnap, azaz csütörtökön délben összehívta ma délután fél háromra a testületi ülést, alig egy napot hagyva a felkészülésre.
Zomborban nem szokás pontos időben kezdeni a gyűléseket, ezúttal azonban nem volt késlekedés a helyhatósági hatalomgyakorlók részéről, míg az átkomponálás kezdeményezői be se mentek a terembe, ehelyett a tavaszi választásokon SRS színekben mandátumot szerzett, most SNS-es Miodrag Sekulić képviselte álláspontjukat… Azaz csak képviselte volna, ha Lazić nem fojtja belé a szót.
Sekulić ezek után kijelentette, ha egy napon belül nem ismételi meg Lazić az ülés összehívását a nyolcnapos határidőt tiszteletben tartva, megteszik ezt maguk a kezdeményezők, továbbá törvényszegésért feljelentik Lazićot.
Miután Sekulić elhagyta a termet Lazić szavazásra bocsátotta a saját leváltásukra vonatkozó napirendi javaslatot, amelyre a 35 jelenlevő tanácsnok értelemszerűen nemmel szavazott.
A mindössze nyolcperces ülést követően Siniša Lazić a sajtónak nyilatkozva kijelentette, az elnök nem köteles nyolcnapos haladékot adni.
– A törvény értelmében hat hónapon belül a tanácsnokok nem állhatnak elő ugyanezzel a követeléssel. Felsorakozhatnak egy másik mögé, de ugyanezzel nem hozakodhatnak elő – jelentette ki nyomatékosan Lazić.
A Megyeháza előtt gyülekező ellenzékiek nevében a Szerb Haladó Párti Zdravko Sogić szólt a nyilvánossághoz, mondván, több törvény-, illetve rendeletszegés is történt az ülés összehívása és megtartása kapcsán, amire meglesz az ellenlépés.
Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogyhogy nem jött össze a hétfőn még hangoztatott többség, Sogić egyértelműen Pribilla Attilát, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjét okolta. Erre az újságírók megkérdezték, mi van a szocialistákkal? A rövid válasz így hangzott: – Ott ültek ők is Pribillával egy padban.
Egy hete Siniša Lazić összehívta a képviselő-testület sorrendben 2. ülését. A szeptember 11-én esedékes összejövetelen 17 napirendi pont szerepel, amelyek elsősorban költségvetési, kommunális és közvállalati kérdésekkel foglalkoznak.
1697-ben pont ezen a napon zajlott az emlékezetes Zentai csata, s egyik jelenete épp a zombori képviselő-testületi ülésterem falát ékesíti az ország legmonumentálisabb olajfestményeként, hála Eisenhut Ferenc festőművésznek. Máris folynak a találgatások, lesz-e képviselői csatározás 11-én Zomborban?
fczs



Megrázó tragédia történt vasárnap délután a csantavéri tónál: életét vesztette Csécsei Arnold, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola 19 éves diákja – számolt be róla a Subotica.com.
A portál értesülései szerint a fiatal testét vasárnap 17 óra körül találták meg a tóban helyi lakosok, akik azonnal megkezdték az...
2025. JÚNIUS 16.
[ 12:34 ]
A bűncselekmény tegnap este, a hódsági községhez tartozó Szilberek határában történt, feltehetően lőfegyverrel.
A 62 éves Ž.T. meggyilkolta a 66 éves Z.B.-t a falu határában, majd öngyilkosságot követett el – értesült a Blic.
A lap információ szerint a gyilkosság késő este történt, az elkövető pedig másnap...
2025. JÚNIUS 16.
[ 11:16 ]
A tartománnyal kötött két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár támogatásban részesült, ebből 150 millió dinár a közutak kiépítésére, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár modernizálására különítették el.
Szabadka városa újabb forrásokat kapott a közlekedési és...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:10 ]
