Vajdaság
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartottak Adán
Betűméret:             

Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa immár ötödik alkalommal tartott kihelyezett konzuli fogadónapot ma Adán, ahol a mai napon összesen száznegyvennyolc polgár adhatta át a magyar állampolgárság könnyített úton történő megszerzésére vonatkozó kérelmét.

– A kihelyezett konzuli fogadónapok iránt továbbra is töretlen az érdeklődés. Itt, Adán már ötödik alkalommal vagyunk jelen, de Vajdaság más részeire is igyekszünk eljutni – magyarázta dr. Menyhárt Attila, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, majd hozzátette: – Vannak olyan állampolgárságot igénylő személyek is, akiknek a magyar nyelvtudása nem éri el a törvényben előírt szintet. Éppen ezért minden egyes igénylő esetében ellenőrizzük a magyar nyelvtudását. Ha úgy találjuk, hogy az nem éri el a törvényben előírt középszintű tudást, abban az esetben eltanácsoljuk az illetőt, illetve azt kérjük tőle, hogy a továbbiakban is igyekezzenek gyakorolni a magyar nyelvet.

A helybeli polgárok elmondták, óriási anyagi és erkölcsi segítséget jelent számukra az, hogy a Szabadkai Főkonzulátus munkatársainak a saját településükön is átadhatják a honosítási kérelmeiket, hiszen ezáltal rengeteg időt és pénzt takaríthatnak meg.

Adán a kihelyezett konzuli fogadónapokon eddig összesen több mint ötszázan adták át honosítási kérelmüket. A Szabadkai Főkonzulátus a tervek szerint Adán legközelebb 2014 januárjában tart majd kihelyezett konzuli fogadónapot, amelyre az adai városháza ügyfélfogadó irodájában várják a honosítást igénylő polgárok jelentkezését.

Huszák Gábor

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerb nyelven szólalt fel az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia lista péntek esti újvidéki kampányrendezvényén, ahol támogatásáról biztosította Aleksandar Vučićot. Fico azt mondta, azért áll mellette, mert szerinte nem engedi, hogy Szerbiát külföldről irányítsák, és megvédi az...
2026. OKTÓBER 16.
[ 19:02 ]
Maradjanak otthon, vagy töltsék az időt barátaiknál a városon kívül, és ne reagáljanak az újvidéki belvárosban zajló eseményekre – erre kérte az újvidékieket Ilija Srdanović, az Egyetemistalista listavezetője az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista péntek esti nagygyűlése kapcsán. Srdanović...
2026. OKTÓBER 16.
[ 18:27 ]
Robert Fico a brüsszeli uniós csúcstalálkozó vége előtt távozott, hogy Újvidékre utazzon és részt vegyen Aleksandar Vučić péntek esti kampányrendezvényén. A szlovák kormányfő emiatt már nem vett részt a migrációról, az uniós védelemről és biztonságról, valamint a közel-keleti helyzetről szóló tárgyalásokon –...
2026. OKTÓBER 16.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó