Vajdaság
Tijanát meggyilkolták, a feltételezett tettest elfogták
Betűméret:             

Megtalálták a Bajmokról eltűnt 15 éves Tijana Jurić holttestét, a szörnyű bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy surčini hentest, pedig elfogták, erősítették meg a szerbiai belügyminisztériumban.

A jelenlegi ismeretek szerint a kislányt még elrablásának éjszakáján megölték, gyilkosa Zombor környékén ásta el holttestét. A rendőrök Nemesmilitics és Csonoplya közötti helyi út mentén, elrablásától 23 kilométerre találták meg a holttestet. A gyilkost, aki a végzetes napon bajmoki barátait látogatta meg, Zomborban vették őrizetbe szerda késő este. A kihallgatást követően a tettes beismerte, ő ölte meg Tijanát, majd a rendőröknek megmutatta a bűncselekmény helyszínét és azt is, hol ásta el a holttestet.

“A rendőrség alig tudta megtalálni a pontos helyszínt, mert az egész környéket letaposták azok a segítőkész emberek, akik az előző napokban errefelé is keresték Tijanát”, nyilatkozta a Kurir forrása. A lap szerint, amikor Tijana a végzetes éjszakán visszafordult a bajmoki Rata sportközpontnál, hogy visszaadja a kölcsönkért felsőt, a gyilkos erővel bevonszolta kocsijába. A kislány ellenállt, szökni próbált és a dulakodás közben tört le a műköröm, veszítette el tornacipőjét, amelyeket később megtaláltak.

A feltételezett tettest a mobiltelefonos jelek, s a bázisállomások adatainak feldogozása alapján azonosították, majd követték.

A gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfit a Kurir értesülései szerint jelenleg Szabadkán tartják fogva. A vizsgálat lezárását követően valószínűleg az ügy tárgyalását is Szabadkán fogják lefolytatni.

A rendőrség mára ígért bővebb tájékoztatást.

Enyhült a hőség Vajdaságban - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 8:44 ]
Ezúttal a Kerény és Szivác közötti útszakaszt zárják le – írja a SOinfo. A Szerbia Útjai Közvállalat tájékoztatása szerint mintegy 12 kilométeres szakaszon végzik el az aszfalt kopórétegének kialakítását és a burkolati jelek felfestését Kerény és Szivác között. A munkálatok helyszínén a forgalmat a már...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 17:39 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) arra figyelmeztetett, hogy a hosszan tartó hőhullámmal párosuló rendkívüli aszály Vajdaságot sújtja a legsúlyosabban. Az időjárási körülmények azokat a szántóföldi növényeket érintik, amelyek jelenleg a szemtelítődés kulcsfontosságú szakaszában vannak. A...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 10:00 ]
Radivoje Jovović független tartományi képviselőt közvetlenül azután érték fenyegetések, hogy bejelentették: a tartományi képviselőházban megalakult a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselőcsoport, amelynek ő is tagja. Radivoje Jovović Facebook-oldalán azt írta, szinte soha nem kapott még annyi...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó