Vajdaság
Topolya: Új irodát nyitott a Vajdasági Magyar Szövetség
Betűméret:             

Hivatalosan is megnyitották a VMSZ új irodáját Topolyán a Művelődési Ház épületének egyik emeleti helyiségében.

A megjelenteket, köztük Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét, Pásztor Bálint köztársasági képviselőt, a párt szerbiai parlamenti frakcióvezetőjét, Egeresi Sándor tartományi képviselőt, tartományi frakcióvezetőt, Kislinder Gábor topolyai községi elnököt, a megjelent tisztségviselőket, a község településeinek képviselőit Fremond Árpád, a VMSZ topolyai községi szervezetének elnöke köszöntötte, majd Pásztor István adta át hivatalosan is rendeltetésének az új létesítményt.

- A Vajdasági Magyar Szövetség kezdetektől fogva jelentős szervezettel bír itt Topolyán, megvoltak a működtetési formák, megvoltak a megjelenési formák, megvoltak azok az eszközök, amikkel a szerveztet építettük, illetve lendületben tartottuk. A helyiek úgy gondolták, hogy az iroda létrejötte, az, hogy itt folyamatosan dolgozik valaki, egyrészt azért fontos, mert több mint ezer tagja van Topolyán a VMSZ-nek, másrészről pedig azért, mert még egy lehetőség adódik a polgároknak arra, hogy ide be tudjanak jönni, és elmondják gondjukat, bajukat, akár az önkormányzattal, akár országos, vagy tartományi szinttel kapcsolatban, minden gondot el lehet itt mondani, és meg lehet keresni az orvoslás lehetőségét – hangsúlyozta, és reményét fejezte ki, hogy az iroda jelentős lépés lesz a párt továbbépítése szempontjából.

Fremond Árpád szerint nagyon jelentős az, hogy a következő időszakban minél közelebb tudjanak kerülni a polgárokhoz, és ehhez szükséges egy iroda működtetése. – Több önkormányzatban, több községben már működnek ilyen irodák, és rendkívül pozitívak a visszajelzések – mondta, és azt is kiemelte, hogy várják a konstruktív, építő jellegű javaslatokat és kritikákat is.

A VMSZ topolyai irodáját Fekete Bánov Ágnes vezeti, aki elmondta, hogy február másodika óta már sokan telefonáltak, illetve látogattak el az irodába különböző gondokkal, amire megoldást keresnek, illetve lehetőséget ajánlanak, hogy hova fordulhatnak a polgárok.

Fogadónapok bevezetését is tervezik. A topolyai iroda munkanapokon 11-15 óráig tart nyitva.

Az ünnepélyes megnyitót Dudás Kata, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szólóénekese bácskai dalok előadásával tette meghittebbé.

Komáromi Gizella

A hét végéig nagyszabású politikai rendezvényt szervezne Újvidéken a Szerb Haladó Párt (SNS). Ezt Radomir Hadžibabić, az Egyesült Szerbia választási listájának parlamenti képviselőjelöltje jelentette be az Újvidéki Televízió műsorában. A politikus arra kérte a város lakóit, hogy minél nagyobb számban vegyenek...
2026. OKTÓBER 13.
[ 11:25 ]
Kedden, október 13-án változóan felhős, többfelé napos időszakokkal tarkított idő várható Vajdaságban. A nappali hőmérséklet elérheti a 17 Celsius-fokot, ugyanakkor időnként élénk, helyenként erős északnyugati szél fújhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. A reggeli órákban hűvös időre...
2026. OKTÓBER 13.
[ 8:23 ]
A nemzeti kisebbségek jogai nem egyetlen politikai párttól függenek, hanem az alkotmányos garanciáktól és a törvények következetes alkalmazásától – jelentette ki Lázár Tibor, az Egyetemista lista – Az egyetemisták győznek elnevezésű választási lista jelöltje a Magločistač portálnak adott interjújában. Szerinte a...
2026. OKTÓBER 12.
[ 21:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó