Vajdaság
VMSZ: A menekülteket abba az országba kell visszatelepíteni, amelyikből származnak!
Sem mód, sem szándék nincs a menekültek befogadására Zenta községben

A Vajdasági Magyar Szövetségnek a menekültkérdéssel kapcsolatos álláspontját ismertették ma délelőtti sajtótájékoztatójukon a párt zentai szervezetének illetékesei, hangsúlyozva, szerintük a menekülteket abba az országba kell visszatelepíteni, amelyikből származnak.

A sajtótájékoztatón jelen volt Juhász Attila tartományi művelődési segédtitkár, Zenta község korábbi polgármestere, Lőrinc Csongor, a VMSZ községi szervezetének elnöke és Rácz Szabó Márta, a VMSZ községi képviselő-testületbeli frakciójának elnöke, akik hangsúlyozták, a menekülteket abba az országba kell visszatelepíteni, amelyikből származnak, majd hozzátették, mindezt a községi képviselő-testület 2007-ben meghozott és jelenleg is érvényben lévő határozata is kimondja.

– 2007-ben Zenta község akkori polgármestereként komoly támadások értek amiatt, mert meghoztuk azt a határozatunkat, amely a hazatoloncoltakkal foglalkozott. Ez a határozat mind a mai napig irányadónak számít. Abban, amit akkor a Vajdasági Magyar Szövetség indítványára eldöntött a községi képviselő-testület, indítványozóként nagyon fontosnak tartottam, hogy a menekültek, emigránsok, visszatoloncoltak kérdését, amely most újra aktuális, csakis úgy lehet megfelelőképpen kezelni, ha ott kezeljük a problémát, ahonnan ezek az emberek származnak, és ha ezeket az embereket visszatoloncolják, akkor a nyugat-európai országok ne csak a saját portájukon próbáljanak megszabadulni ettől az emberáradattól, hanem úgy kezeljék a helyzetet, hogy másokat se terheljenek ezzel – magyarázta Juhász Attila tartományi művelődési segédtitkár, Zenta község korábbi polgármestere.

– Zenta község akkori és jelenlegi önkormányzata, azaz a község akkori és a jelenlegi vezetése is úgy látja, hogy mi önkormányzatként nem tudunk ebben szerepet vállalni. Ez egy nagyon érzékeny, összetett térség, ahol a szociális helyzet, a gazdasági lét, a politikai miliő, a nemzetek közötti viszonyok, sőt, a kulturális ellentétek is igen meghatározóak, éppen ezért ebben az esetben, ha ezekről a jelenlegi menekültekről van szó, véleményünk szerint nem szülne jó vért, és megbontaná ezt a közösséget, ezért az önkormányzat nem tudja vállalni azt, hogy bármiféle ilyen beruházás történjen, és azok a pletykák, amelyek itt, helyben szárnyra keltek, miszerint az egykori kaszárnyában menekülttábor épül, hazugságok, mert az épületben olyan beruházás folyik, amelynek célja, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Zentai Történelmi Levéltár raktárhelyiségeit bővítsük – emelte ki Juhász Attila, aki úgy fogalmazott, sem mód, sem szándék nincs a menekültek befogadására Zenta községben, amely álláspontjuk mellett a legmesszemenőbben ki kívánnak állni.

H. G.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nagykikindai Dragoljub Udicki Iskoláskor Előtti Intézmény és a Magyar Nemzeti Tanács közös szervezésében tartották meg a nagykikindai Mi örömünk óvodában a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok I. magyar nyelvű szakmai tanácskozását. Mintegy 30 óvodapedagógus vett részt a tanácskozáson, amelyre 11 település 6...
2020. FEBRUÁR 19.
[ 22:30 ]
Egyedülálló mentorprogramot indított útjára 2019-ben a Prosperitati Alapítvány. Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával, együttműködve a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületével és szakmai partnerségben a Design Terminallal vajdasági vállalkozói mentorhálózatot...
2020. FEBRUÁR 19.
[ 20:04 ]
Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke és Maja Gojković, a köztársasági parlament elnöke ma tartotta meg első találkozójukat az előttünk álló tartományi parlamenti és helyi önkormányzati választások kiírásával kapcsolatban. A tartományi képviselőházban létrejött találkozón megállapodtak abban,...
2020. FEBRUÁR 19.
[ 17:38 ]
Beolvasás folyamatban