Vajdaság
A DS és az LSV is hevesen reagált a Jobbik zentai irodanyitására

A Demokrata Párt (DS) szerint teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a Jobbik - mint írják - szélsőjobboldali magyarországi pártként irodát nyitott Zentán, s ez komolyan veszélyezteti Vajdaság stabilitását.

A DS tartományi szervezete azonnali reakcióra, az iroda megnyitásának megakadályozására szólította fel az illetékes szerveket.

A DS közleményében leszögezi, hogy a vajdasági értékeket, a multietnikusságot és multinacionalitást generációk építették ki, éppen ezért nem szabad megengedni, hogy a jobboldali és nacionalista pártok megkérdőjelezzék.

„Nagyon jól ismerjük a Jobbik Vajdasággal kapcsolatos álláspontját, és már csak az a tény is, hogy a szervezet tagjainak beszédében provokatív kijelentéseket használnak, például hogy Délvidéknek és elszakított területeknek nevezik Vajdaságot, a valós szándékaikról tanúskodik” – áll a közleményben.

A Demokrata Párt szerint rendkívüli képmutatás az iroda megnyitásának indoklása, mert a Szerbia és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok olyan szintűek, hogy a kereskedelmi és konzuli képviseleteken, illetve a nagykövetségeken a kommunikáció minden formája megvalósítható, s mindkét ország polgárai megkaphatják a szükséges segítséget.

„A Jobbik abszolút nemkívánatos Szerbiában és Vajdaságban. A vajdaságiaknak nincs szüksége semmilyen fekete egyenruhákra” – jegyzik meg a közleményben.

LSV: Az állam reagáljon a Jobbik alelnökének zentai kijelentésére

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) szerint Szerbiának reagálnia kellene Szávay Istvánnak, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnökének és országgyűlési képviselőjének zentai kijelentésére.

„Elég problémánk van nekünk itt a fasisztákkal, a történelem átírásával, a hazaárulók rehabilitációjával és a Nagy-Szerbia támogatóival, az utolsó dolog, amire szükségünk van, az ilyen külföldi politikusok, akik azért jönnek majd Vajdaságba, hogy olajat öntsenek a tűzre elszakított területekről beszélve” – áll az LSV által kiadott közleményben.

Meglátásuk szerint azoknak a kijelentéseknek ellenére, amelyek szerint „a fogadóiroda nem más nemzetek, nemzetiségek ellenében fog tevékenykedni, célja nem a feszültség- vagy gyűlöletkeltés, hanem az, hogy lehetőségeihez mérten támogassa az itteni magyarokat a magyarországi ügyeik intézésében”, világos, hogy ez az iroda nem hoz semmi jót.

„Még ha egy pillanatra el is felejtenénk, ki és mi az a párt, amelynek alelnöke Szávay, az indoklása, miszerint az iroda célja, hogy megkönnyítse a kétoldalú közvetlen kapcsolattartást a délvidéki magyarsággal, és lehetőséget biztosítson a magyaroknak, hogy az elszakított területeinken is felkereshessék, elég világosan tanúsodik a határok átrajzolásával kapcsolatos elképzeléseiről. Elvárjuk, hogy az illetékes állami szervek ezzel összhangban viszonyuljanak hozzá és az irodához is” – fogalmaznak a közleményben.

Mint ismeretes: csütörtökön nyílt meg Zentán Szávay Istvánnak, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnökének és országgyűlési képviselőjének az irodája, amelyet a képviselő azzal a céllal hozott létre, hogy megkönnyítse a kétoldalú közvetlen kapcsolattartást a délvidéki magyarsággal.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A holnapi nap folyamán minden olyan határátkelő, amely egyébként nem 24 órán át van nyitva, meghosszabbított ideig fogadja az utasokat, reggel 5 és este 8 óra között - közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Meghosszabbított nyitvatartással működik több közúti határátkelőhely a szerb-magyar határszakaszon...
2022. ÁPRILIS 2.
[ 16:07 ]
A béke, a gazdaság megőrzése, valamint a magyar és a szerb nemzet közötti kapcsolat további erősítése a tétje a vasárnapi magyarországi és szerbiai választásnak – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Palicson az MTI-nek. Mint...
2022. ÁPRILIS 1.
[ 8:34 ]
A nagybecskereki rendőrök elfogtak egy vietnami állampolgárt (30), akinél kifogásolható tartalmú szórólapokat találtak, közölte a Belügyminisztérium. Ezek a szórólapok egyszerű és gyors pénzkeresetet kínálnak a lányoknak. A gyanúsítottat emberkereskedelem elkövetésének gyanúja miatt a főügyész-helyettes...
2022. MÁRCIUS 31.
[ 12:56 ]
Beolvasás folyamatban