Vajdaság
Korhecz Tamás: Történelmi jelentőségű a Tisza Párt győzelme
Betűméret:             

Történelmi jelentőségűnek nevezte a Tisza Párt választási győzelmét Korhecz Tamás volt alkotmánybíró, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács korábbi elnöke a Csak pártatlanul YouTube-csatornán megjelent interjúban, amelyet az MTI idéz, hangsúlyozva: a magyar demokrácia történetében még senki sem nyert ekkora arányban parlamenti választást.

A korábbi alkotmánybíró szerint a magas, mintegy 80 százalékos választási részvétel a kétharmados többségen túl is rendkívüli legitimációt ad az új kormánynak.

A levélszavazatok eredményét értékelve elmondta: a vajdasági és az erdélyi magyarok még nagyobb arányban támogatták a Fideszt és Orbán Viktort, mint amennyire a magyarországi választók a Tisza Pártot. Szerinte ennek oka nem értékrendi vagy társadalmi különbség, hanem az eltérő tapasztalat.

A határon túli magyarok kevés közvetlen negatív tapasztalatot szereztek a Fidesz 16 éves kormányzásáról, miközben pozitívumként élték meg az egyszerűsített honosítást, a nemzetpolitikai támogatásokat és a közösségeknek nyújtott jelentős anyagi segítséget. "Ha mindezt egymás mellé tesszük, egyáltalán nem meglepő, hogy a vajdasági magyar szavazók a Fideszt támogatták" - húzta alá.

A Vajdasági Magyar Szövetség helyzetéről szólva Korhecz Tamás úgy vélte, a párt túl nyíltan köteleződött el a Fidesz mellett, a választások után viszont a pártelnök azonnal gratulált Magyar Péternek és tárgyalásokat kíván vele folytatni.

"Hogyha nem ennyire nyílt és nem ennyire látványos ez az elköteleződés, akkor akár logikusnak is tűnhetne egy ilyen reakció a választások után" - hangsúlyozta. Hozzátette: a VMSZ politizálásának legfontosabb eszközrendszerét a magyar költségvetési támogatások biztosították, így jelenleg "minden ütőkártya" Magyar Péter kezében van.

Emlékeztetett arra, hogy Magyar Péter jelezte, nem kívánja megszüntetni sem a határon túli támogatásokat, sem a külhoni magyarok szavazati jogát, ugyanakkor az elosztás rendszerét és annak szerinte nem demokratikus működését megváltoztatná.

A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Újvidéken folytatódnak a lakossági kezdeményezésre szervezett takarítási és városszépítési akciók. A polgárok ezúttal épületek homlokzatának megtisztításához láttak hozzá, elsősorban a falfirkák és más feliratok eltávolítására összpontosítva. Pénteken, október 30-án az önkéntesek egy elhanyagolt...
2026. OKTÓBER 31.
[ 16:33 ]
Snježana Rajković, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatónője elutasította a Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet és a szülői tanács lemondásra felszólító követelését. Az igazgatónő szerint a vele szemben megfogalmazott vádak alaptalanok, a lemondását sürgető felszólításokat pedig nyomásgyakorlásnak,...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó