Vajdaság
Zenta: Ünneplés a jubileumra való készülődés jegyében

Különleges hangulatú karácsonyi ünnepséget tartott ma este a zentai Városháza dísztermében a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Kihelyezett Tagozata, amelynek karácsonyi rendezvénye már a jövő évi jubileumi programsorozat előhírnöke is volt egyben.

Az óbecsei Schola Cantorum kórus produkcióját követően előbb Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, majd ft. Nagy József zentai plébános, dr. Simon Gergely, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara határon túli tagozatainak vezetője és dr. Lengyel László, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Kihelyezett Tagozatának vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően ünnepélyes keretek között átadták a tagozat kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóinak a jutalmaikat, majd a tagozat hallgatói, a zentai Retrosong együttes és az óbecsei Schola Cantorum kórus tagjai adtak alkalmi műsort.

– Az idei esztendő az ellentétek és a kihívások esztendeje volt az intézményünk életében, ugyanis annak ellenére, hogy szép számú hallgató jelentkezett a képzéseinkre, sokat kellett küzdenünk a lemorzsolódás ellen, illetve a hallgatói lendület megtartásáért. Óriási változások is jellemezték az idei évet, hiszen változott a fenntartónk, az anyaintézményünk, aminek eredményeképpen januártól a gödöllői Szent István Egyetem keretében folytatjuk a munkánkat. Azt hiszem, óriási eredményként könyvelhető el, hogy mindazon nehézségek ellenére, amelyek térségünket jellemzik, sikerült új épületet nyitnunk, és új tevékenységi körökkel bővítenünk az eddigi munkánkat, éppen ezért talán nem túlzás azt állítani, hogy a legnagyobb bizonytalanság évében tettük meg a legnagyobb lépést az intézményünk fejlődésében, a Dr. Berényi János Agrárinnovációs Iroda megnyitását – magyarázta a Vajdaság Mának nyilatkozva dr. Lengyel László, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Kihelyezett Tagozatának vezetője. – Úgy gondolom, óriási bizalom és hit kellett az egész csapatnak ahhoz, hogy ezeket a lépéseket megtegye. Az év vége felé közeledve mindenképpen sikeresnek tekinthetjük a mögöttünk álló esztendőt, aminek tükrében nagy-nagy lendülettel vágunk bele a következő évbe, amikor a kihelyezett képzés fennállásának húszéves jubileumát ünnepeljük majd – tette hozzá dr. Lengyel László.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Kihelyezett Tagozatán jelenleg a kertészmérnök alapszakon és a környezetgazdálkodói agrármérnök alapszakon összesen mintegy százkilencven hallgató folytatja tanulmányait, akik közül többen is hangsúlyozták, rendkívül elégedettek az intézményben folyó munka színvonalával, és – ahogyan fogalmaztak – büszkék arra, hogy a Zentai Kihelyezett Tagozat hallgatói lehetnek.

H. A.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az államalapító Szent István tiszteletére tartott ma este ünnepi megemlékezést Temerinben a TAKT és a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület. Köszöntőt Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke mondott. Beszédében felidézte a történelmi eseményeket, majd a jelenkori társadalmi és politikai...
2019. AUGUSZTUS 21.
[ 2:17 ]
A Muzslai Petőfi Sándor MME karöltve a helyi plébániával mintegy másfél évtizede közösen rendezi meg Szent István napját, és egyben az új kenyér ünnepét. Immár ötödik éve a rendezvény koszorúzással kezdődik a templom melletti parkban, ugyanis ennyi ideje áll Szent István szobra, ahol az emlékezés virágait...
2019. AUGUSZTUS 20.
[ 22:07 ]
Mintegy 250 termelő vett részt a Horgosi Termelők Klubjának Szent István-napi rendezvényén. A Családi- és Sportnapra, amit a helybeli Túrú tanyán rendeztek, nemcsak Vajdaságból, hanem Magyarország több településéről és Szlovákiából is érkeztek vendégek. Az idő egy kicsit megtréfálta a szervezőket. Jóval melegebb...
2019. AUGUSZTUS 20.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban