Vajdaság
Emlékművet állítanak Újvidéken az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére
Betűméret:             

Újvidéken a kultúráért felelős városi bizottság a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) városi bizottságának indítványozására ma úgy döntött, hogy emlékművet állít a városban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére.

A kezdeményezés szerint az emlékmű helye a Liman 4 városrészben, pontosabban az 1300 káplár utca és az Ivo Andrić utca sarkán lenne, az emléktáblán pedig csak annyi állna, hogy „Az 1944/45-ös ártatlan áldozatoknak‟ szerbül, magyarul, németül és még valamely nyelven, amely hivatalos használatban van Vajdaságban.

Kiss Gyula, a kultúráért felelős városi bizottság elnöke és a VMSZ tagja a 021.rs-nek elmondta, hogy a szöveg, illetve az emlékmű kinézetéről és pontos helyéről később születik csak döntés, hiszen annak felállításába előbb több városi intézménynek is bele kell egyeznie.

Kiss hozzátette: az illetékes bizottság megállapította, hogy voltak ártatlan áldozatok, amikor a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg október 23-án felszabadította Újvidéket a fasiszták uralma alól, az emlékmű felirata pedig világosan rámutat arra, hogy kizárólag az ártatlan áldozatokról akarnak megemlékezni nemzeti, vallási vagy politikai hovatartozástól függetlenül.

Újvidék 1944-es felszabadításának körülményeit a mai napig nem tisztázták teljes mértékben. Egyes hírek szerint tömegesen kivégzésekre került sor, de ezt nem tudták konkrét bizonyítékokkal alátámasztani.

Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó