Vajdaság
Zenta: Megkezdték a távfűtési rendszer feltöltését
Betűméret:             

A zentai Elgas Közvállalat illetékesei a helyi önkormányzat ma kiadott közleményében arról értesítették a távfűtés-szolgáltatást igénybe vevő polgárokat, hogy október 10-én megkezdték a távfűtési rendszer feltöltését, és arra kérték az érintetteket, hogy nyissák meg a szelepeket az allokátoraikon, ezáltal biztosítva lehetőséget arra, hogy a víz el tudjon jutni a fűtőtestekbe.

A közleményben foglaltak szerint a közvállalat illetékesei arra is felhívták az érintettek figyelmét, hogy amennyiben bármilyen problémát észlelnének, vagy esetleg kérdésük merülne fel a szolgáltatással kapcsolatban, tárcsázzák az Elgas Közvállalat ügyeletesét, aki a 064/82-13-198-as telefonszámon érhető el.

Mint ismeretes, a helyi önkormányzat illetékesei a községi képviselő-testület legutóbbi ülésén bejelentették, hogy a távfűtés-szolgáltatás zavartalanságának fenntartása érdekében a köztársasági kormány ötvenmillió dináros támogatást hagyott jóvá a szolgáltatást végző Elgas Közvállalat számára. Minderre azért volt szükség, mert a távfűtés-szolgáltatás évek óta fennálló problémáinak kiküszöbölése érdekében megálmodott új hőerőtelep kialakítására irányuló projektum megvalósítása a közbeszerzési eljárás sikertelensége miatt eltolódott, és így az új hőerőtelep az eredetileg tervezettnél később, várhatóan csak a következő fűtési idényben kezdheti majd meg a működését.

H. A.

A pénteki hűvös, helyenként gyenge talajmenti fagyot hozó reggelt követően a hétvégén már kedvezőbb, tavasziasabb idő várható Vajdaságban. Szombaton többnyire napos időre számíthatunk, csak időnként növekedhet meg a felhőzet. A nappali hőmérséklet már 16–17 fok körül alakul, a reggel azonban még hűvös lesz. A...
2026. ÁPRILIS 10.
[ 11:49 ]
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) támogatást nyújt a külföldi felsőoktatási intézményekben 2008. január 1-je után szerzett főiskolai és egyetemi oklevelek, valamint posztgraduális tudományos fokozatok szerbiai honosítására és elismerésére. A legutóbbi pályázatra összesen 64 fiatal jelentkezett. A pályázati időszak 2025....
2026. ÁPRILIS 9.
[ 12:16 ]
Közlekedési baleset történt az Ürögi hágón, amikor egy teherautó nekiütközött egy parkoló kisbusznak, majd felborult. A baleset az Ürögi hágón történt, ahol egy rakományt szállító teherautó egy parkoló kombiba hajtott, jelentős károkat okozva a járműben. Az ütközést követően a teherautó felborult. A...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 11:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó