Vajdaság
Nyílt napot tartottak a Zentai Alapfokú Bíróságon
Betűméret:             

Október 25., az igazságszolgáltatás európai napja alkalmából nyílt napot tartottak a Zentai Alapfokú Bíróságon, ahol az érdeklődők a bíróság munkájával, valamint a vitás helyzetek alternatív megoldási lehetőségeivel is megismerkedhettek.

– Az igazságszolgáltatás európai napja megünneplésének ötlete az Európa Tanács és az Európai Bizottság együttműködésének eredményeképpen született meg, azzal a céllal, hogy növeljék a lakosságnak a jogrendszerrel kapcsolatos tájékozottságát, valamint az azzal kapcsolatos ismereteit, miként védhetik meg a jogaikat a bíróságokon. Ez a nap a törvényhozók és a bírák számára is esélyt jelent arra, hogy felleljék az igazságszolgáltatási rendszer minél eredményesebb működésének lehetséges módozatait. Az igazságszolgáltatás európai napja hivatalos megünneplésére először 2003. október 25-én került sor Budapesten – hangsúlyozta Nebojša Samardžić, a Zentai Alapfokú Bíróság titkára és szóvivője, aki elmondta, a Zentai Alapfokú Bíróság olyan módon ünnepelte meg ezt a napot, hogy a Zentai Gimnázium tanulói és tanárai számára lehetővé tette, hogy részt vegyenek a bíróság illetékesei által meghatározott tárgyalásokon, betekintést nyerve ezáltal a bíróság munkájába, a bíróság elnöke pedig fogadást tartott, amelyre a Zentai Alapfokú Bíróság által felölelt területen működő intézmények képviselői kaptak meghívást.

Nebojša Samardžić kifejtette, a nyílt nap programjainak középpontjában vitás helyzetek alternatív megoldási lehetőségei álltak, majd emléketetett arra, a Zentai Alapfokú Bíróságon október tizedikén megkezdte működését a vitás helyzetek rendezését közvetítés útján segítő szolgálat, majd hozzátette, a szolgálat tevékenységével kapcsolatban a lakosság bővebb tájékoztatást kaphat munkanapokon 9 és 12 óra között a Zentai Alapfokú Bíróság épületében, a 024/655-444-es telefonszám 214-es mellékén, illetve az uprava@se.os.sud.rs e-mail címen is.

H. A.

Szabadkán tartotta meg szerdán regionális lakossági fórumát a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amelyen a párt tagjai és szimpatizánsai megtöltötték a Sportcsarnokot. A rendezvényen elhangzott, hogy Magyarország számára kulcsfontosságú a nemzeti kormány megőrzése, és a vajdasági magyarokat arra biztatták, hogy az...
2026. MÁRCIUS 18.
[ 21:26 ]
Belgrádban ma aláírták a béregi határátkelő–Zombor–Kúla–Verbász–Szenttamás gyorsforgalmi út megtervezésére és kivitelezésére vonatkozó kereskedelmi szerződést az azerbajdzsáni Azvirt vállalattal, Aleksandar Vučić szerb államfő jelenlétében. A szerződést Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési...
2026. MÁRCIUS 18.
[ 14:50 ]
Az Újvidéki Művészeti Akadémiától két, összesen több mint 500 négyzetméteres helyiséget venne el a város a Mihajlo Pupin és a Despota Stefan sugárúton, amit a városvezetés azzal indokol, hogy azokat nem rendeltetésszerűen használják. A döntés ellen a hallgatók tiltakozást szerveztek a városi képviselő-testület...
2026. MÁRCIUS 18.
[ 12:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó