Német cég épít üzemet Pancsován
Betűméret:
Üzemet épít Pancsován a német ZF Friedrichshafen, amely a világ legnagyobb autógyárainak beszállítója.
Az üzemben az első szakaszban 540 ember jut munkához.
A pancsovai városi tanács döntése értelmében a ZF térítésmentesen kapott 10,8 hektár építkezési földterületet a város északi ipari övezetében, olvasható Pancsova honlapján.
Az elkövetkező évben mintegy 40 millió eurós beruházással fejleszt majd a ZF, 2020-ban mintegy 25 millióval, 2021-ben pedig újabb 20 millióval.
A tervek szerint a beruházás második fázisában a német vállalat újabb 25 ezer négyzetméternyi gyárcsarnokot épít, ahol további 800-1000 dolgozó jut munkához.

Május 24-én rendezik meg a XIII. Vajdasági Vágtát - a szilvásváradi Nemzeti Vágta előfutamát, melynek helyszíne az idén is a szabadkai Lóversenypálya lesz.
„Minden évben arra törekszünk, hogy olyan programot állítsunk össze, amely az egész Vajdaságból idevonzza a közönséget. Ünnepélyes megnyitóval kezdünk,...
2025. MÁJUS 16.
[ 13:55 ]
Második napjába lépett az újvidéki bíróság és ügyészség blokádja. Reggel ismét dulakodás volt az oldalsó bejáratoknál a rendőrség és azon egyetemisták, valamint polgárok között, akik már 24 órája blokkolják az épület bejáratait. A rendőrök paprikasprét is bevetettek. A tiltakozók azon hat újvidéki aktivista...
2025. MÁJUS 16.
[ 10:42 ]
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NSZ) állásbörzét szervez szerdán, május 21-én, 10 és 12 óra között a topolyai Művelődési Ház kiállítótermében, a Fő utca 12-es szám alatt.
Erdmann Elvira, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szabadkai fiókintézetének tanácsosa elmondta, hogy 19 munkaadó jelezte részvételi...
2025. MÁJUS 16.
[ 9:17 ]

Nincs hozzászólás. Legyen az első!