Vajdaság
Fennmarad a vasúti közlekedés Szabadka, Zenta és Nagykikinda közötti
Betűméret:             

Öt helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően fennmarad a Szabadka, Zenta és Nagykikinda közötti vasúti forgalom. A közlekedés ezen formájának társfinanszírozása elengedhetetlen ahhoz, hogy az említett vonal fennmaradjon, illetve előfeltétele a vasútvonal felújításának.

A zentai polgárok üdvözölték ezt a döntést, mivel a vonat háromszor olcsóbb számukra, mint az autóbusz-közlekedés.

Zentáról naponta három alkalommal indul vonat Szabadkára, hétvégén csupán két járat van. A vasútvonal fennmaradását évente ötmillió dinárral támogatják, főként Szabadka és Zenta, hiszen ezen önkormányzatok évi két-két millióval támogatják a vasúti közlekedést.

Zenta számára nagyon fontos a szabadkai összeköttetés, mivel a helyiek az iskola és a munka miatt gyakran utaznak Szabadkára, ezért úgy vélik, újabb járatokat kellene bevezetni az utazó diákok számára.

„Zenta számára Szabadka felé a másik útvonal Magyarkanizsa, vagy Tornyos felé vezet. Viszont a leggazdaságosabb utazás Szabadka és Zenta között egyúttal a legrövidebb utat is jelenti, 40 kilométert összesen, és ez a legolcsóbb is‟, mondta Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere.

A Szabadka és Zenta között közlekedő vonatra 185 dináros áron lehet jegyet váltani.

„A Szerbiai Vasutak jövő évi tervei között szerepel ennek a vasútvonalnak a felújítása. Miután ez megtörténik, a vonatok akár 80 kilométeres óránkénti sebességgel is közlekedhetnek majd‟, mondta Kern Imre építésügyi és közlekedési államtitkár.

Az autóbuszhoz viszonyítva a Zenta és Szabadka közötti vonatjegy háromszor olcsóbb, viszont ez már nem mondható el az utazási időről, ugyanis a 40 kilométeres távot a vonat másfél óra alatt teszi meg. (RTV)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Topolya lovasa, Kisutcai Miklós nyerte meg My Boy Merlin nevű lovával a XIII. Vajdasági Vágtát Szabadkán szombaton. Második Pasalia Kira lett Vajk nevű lovával Magyarkanizsa színeiben, harmadikként pedig Koncz Dorottya ért célba Hűség hátán Szabadkát képviselve. A Kishuszár Vágtát Csörgő Lilien nyerte meg Bohóc nevű...
2025. MÁJUS 24.
[ 20:21 ]
Kúlán ma este 20 órától szerveztek tüntetést, amelyen több tucat rendőr és rohamrendőr is jelen van teljes felszerelésben, és gyakorlatilag körülzárták a helyi önkormányzat épületét. A helyiek elmondása szerint a városban kevesebb mint 15 ezer ember él, egyikük pedig tréfásan megjegyezte, hogy „jelenleg több a...
2025. MÁJUS 23.
[ 21:10 ]
Egy nappal azután, hogy leváltották Goran Radonjićot, Nevenko Marić került az újvidéki rendőrkapitányság élére, tudta meg a Danas napilap. A Belügyminisztériumból származó információk szerint a kinevezéséről szóló határozatot még ma reggel aláírták, így Marić már ma elfoglalhatta posztját. Marić korábban a...
2025. MÁJUS 23.
[ 17:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó