Vajdaság
Feszült a helyzet Kúlán: „Több a rendőr, mint a helyi lakos”
Betűméret:             

Kúlán ma este 20 órától szerveztek tüntetést, amelyen több tucat rendőr és rohamrendőr is jelen van teljes felszerelésben, és gyakorlatilag körülzárták a helyi önkormányzat épületét.

A helyiek elmondása szerint a városban kevesebb mint 15 ezer ember él, egyikük pedig tréfásan megjegyezte, hogy „jelenleg több a rendőr, mint a lakos”.

A tüntetést a Fiatal Kúla nevű kezdeményezés szervezte, Tűzijátékot akartatok, tűzijátékot kaptok jelszóval. A szervezők békés és méltóságteljes városi sétára hívták az embereket.

Ljiljana Knežević, a kezdeményezés egyik tagja az N1 televíziónak elmondta, hogy még soha nem látott ennyi rendőrt. Elmondása szerint nagyon megijedt, mert bár reméli, hogy a rendőrök a lakosság védelmére érkeztek, nem világos, hogy kitől is kellene őket megvédeni. Azt hallották, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) bizonyos hívei is meg fognak jelenni, ahogy ez megtörtént már kedden is – ez pedig fokozza az aggodalmát.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a helyi rendőrséggel eddig jó volt az együttműködésük, és nem volt okuk panaszra. Most viszont olyan arcokat lát a terepen, akiket nem ismer, és emiatt nem tudja, mire számítson – ez különösen nyugtalanítja, fogalmazott a szervező.

A tüntetés közvetlen előzményeként azt említette, hogy kedden Damjan Miljanić, a község elnöke „híveivel együtt pirotechnikát lőtt rájuk”. Knežević hangsúlyozta, hogy nem szorgalmazzák az erőszakot, csak méltóságteljesen akarnak végigsétálni a városukon, és ezzel kifejezni tiltakozásukat.

A kúlai Kod Ćira éttermet ingyenesen bocsátották a Szerb Haladó Párt (SNS) rendelkezésére a helyi önkormányzati választások idején. Nem sokkal később a vendéglátóhely támogatást kapott a tartományi költségvetésből. Miodrag Simunović, az étterem tulajdonosa a BIRN-nek elmondta, hogy az éttermet a haladó pártnak...
2026. MÁJUS 21.
[ 14:13 ]
A Szabadkai Közegészségügyi Intézet azonnali hatállyal megtiltotta a csapvíz fogyasztását a bácskossuthfalvi Idős Kovács Gyula Általános Iskolában, miután baktériumot találtak az ivóvízben. A helyi közösség Facebook-oldalán kedden közzétett tájékoztatás szerint a víz jelenleg nem alkalmas a...
2026. MÁJUS 20.
[ 18:03 ]
Felborult egy kamion a Szabadka–Újvidék autópályán a Verbász és Szőreg közötti szakaszon, és elzárta mindhárom sávot – közölte a 192.rs portál. A forgalmat Újvidék irányába leállították, a rendőrség eltereli a járműveket. Az illetékesek többórás forgalomkorlátozásra számítanak. Nem hivatalos...
2026. MÁJUS 20.
[ 9:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó