Vajdaság
Tízéves a magyarkanizsai Gazdakör
Betűméret:             

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a magyarkanizsai székhelyű Gazdakör. Az ünnepi rendezvényen a civil szervezet képviselői köszönőlapot adományoztak azoknak az aktív polgároknak, akik az elmúlt 10 évben hozzájárultak a szervezet munkájához.

Jelenlegi felállásában a civil szervezet még 2008-ban alakult, az előzőleg Magyarkanizsán működő szervezet mintájára, és jelenleg is 80 taggal tevékenykedik. Bata Erzsébet, a Gazdakör alapító tagja elmondta, hogy a civil szervezet az elmúlt tíz évben rengeteg programot, tanfolyamot tartott, segítséget nyújtott a községbeli mezőgazdasági termelőknek, kiemelt figyelmet fordítva a pályázatokra, és a fiatal gazdálkodók támogatására.

- Tíz év nem hosszú idő, ez tulajdonképpen az új Gazdakörnek a 10 éves évfordulója. Őseink, nagyszüleink, szüleink alapították még anno az első Gazdakört, és azóta sok minden történt. Háborúk jöttek-mentek, de az idősebb korosztály, az akkori alapítók leszármazottai kérték, hogy megemlékezésképpen is, és jogutódként is alapítsuk meg ismét a Gazdakört. Erre került sor 10 évvel ezelőtt, és utána csatlakoztak hozzánk a nagyon szorgalmas termelők, fiatal termelők, akik érdekében úgy érezzük, hogy érdemes dolgozni. Elsősorban tanfolyamokat rendezünk a részükre a téli hónapokban, sőt egy hároméves középiskolai végzettséget adó iskolát is indítottunk számukra, a környezetvédelem megőrzése érdekében a vegyszeres gyomirtások növénykezelése kapcsán, mivel tudjuk, hogy újabb gépekre van szükség ebben a korszerű világban, és ezeket célszerű megtanulni kezelni. Télen elsősorban tudást adunk a gazdáinknak, nyáron pedig a segítségükre vagyunk bármilyen megoldásokban, és itt ki kell hangsúlyozni, hogy 10 évvel ezelőtt megalapítottuk a falugazdász hálózatot is, Vajdaságban Magyarkanizsa szinten az elsők voltunk, ahol jelenleg is három szakképzett hölgy áll a termelőink segítségére, bármilyen mezőgazdasági témában – nyilatkozta az elnök asszony.

Bata Erzsébet hozzátette, hogy a mezőgazdaság jövőjét jelenleg a korszerűsítésben látják, a precíziós gazdálkodásban, és a GPS-rendszer bevezetésében, azzal a céllal, hogy normalizálni tudják a gazdák a befektetett munka költségeit és idejét, és emellett más mezőgazdasági ágazatokkal is tudjanak esetleg foglalkozni.

Bartok Zsófia

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt a nemzeti tanácsi választásokon soha nem indult, mert nélkülözi a tényleges autonómia ismérveit. Lényegében a VMSZ politikai transzmissziója, olyan, kis túlzással, mint a Népfront volt a kommunizmus háború utáni éveiben, nyilatkozta a Vajdaság Mának Csorba Béla. A VMDP elnöke ugyanakkor...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 20:13 ]
Változékonyan felhős, meleg idő várható szombaton Vajdaságban, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint az északi és északkeleti szél gyenge, helyenként mérsékelt lesz. Újvidéken túlnyomóan napos és meleg időre lehet számítani, napközben időnként...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 8:58 ]
Pénteken a kora esti órákban megérkeztek Nagybecskerek központjába azok az egyetemisták, akik a választási kampány részeként az Alkotmány őrzői elnevezésű kerékpártúrán vesznek részt. A Szabadság téren polgárok fogadták őket, a városháza előtt pedig tapssal, ovációval és zenés programmal várták a...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 7:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó