Vajdaság
Átadták az új közteret Magyarkanizsán
Betűméret:             

Befejeződött a magyarkanizsai központban lévő Unidom A és B blokk közötti négyezer négyzetméternyi terület felújítása. A 65 millió dináros beruházásnak köszönhetően egy teljesen új látképet kapott Magyarkanizsa központja. Ezáltal több mint négyezer négyzetméternyi területet újítottak fel. Új játszótér, padok, közvilágítás és kamerák is helyet kaptak. Mindezek mellett pedig egy szökőkúttal is bővült a tér, valamint a projekt részeként a mozgáskorlátozottak számára is használható feljáróval és térkővel kirakott úttal kötötték össze a teret a nagyparkkal.

A térátadóra ma délelőtt került sor, így hivatalosan is átadták a rendeltetésének a megújult területet. A fejlesztés összegének 90%-át a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság támogatta, míg Magyarkanizsa önkormányzata a 10%-os önrészt biztosította. Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere az átadón kihangsúlyozta, ez a beruházás elengedhetetlen volt a város idegenforgalmának fejlesztése szempontjából.

- Végre valahára lépésről lépésre tudjuk megvalósítani azt az idegenforgalmi elképzelést és projektet, ami arról szól, hogy a fürdőből gyalogosan, a Tisza-partig és vissza el lehessen jutni, és meg lehessen csodálni mindazokat az idegenforgalmi lehetőségeket és idegenforgalmi képeket, amivel Magyarkanizsa rendelkezik – emelte ki beszédében a polgármester.

Az ünnepélyes átadón részt vett Igor Mirović, tartományi kormányelnök is, aki köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak Magyarkanizsa, hanem a község számos kisebb települése is támogatásban részesült a tartományi kormánynak köszönhetően.

- Az elmúlt két és fél évben a tartományi kormány 150 millió dinárt fektetett be, nem csak itt Magyarkanizsán, hanem a község többi részén is, úgy, mint Horgoson az ipari parkba, Kispiacon és más helyeken. Be szerettük volna bizonyítani, hogy az olyan községekben is, mint Magyarkanizsa, ahol nincs nagy lélekszám, és nem annyirra fejlettek mint Újvidék, vagy Szabadka, hogy nekik is adatott a lehetőség, jogukban áll és van erejük is elkészíteni az ilyen projekteket – nyilatkozta Igor Mirović.

A megújult tér végső formája tavaszra készül el, ugyanis ekkor kezdik meg a zöld felületek kialakítását.

Bartok Zsófia
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerb nyelven szólalt fel az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia lista péntek esti újvidéki kampányrendezvényén, ahol támogatásáról biztosította Aleksandar Vučićot. Fico azt mondta, azért áll mellette, mert szerinte nem engedi, hogy Szerbiát külföldről irányítsák, és megvédi az...
2026. OKTÓBER 16.
[ 19:02 ]
Maradjanak otthon, vagy töltsék az időt barátaiknál a városon kívül, és ne reagáljanak az újvidéki belvárosban zajló eseményekre – erre kérte az újvidékieket Ilija Srdanović, az Egyetemistalista listavezetője az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista péntek esti nagygyűlése kapcsán. Srdanović...
2026. OKTÓBER 16.
[ 18:27 ]
Robert Fico a brüsszeli uniós csúcstalálkozó vége előtt távozott, hogy Újvidékre utazzon és részt vegyen Aleksandar Vučić péntek esti kampányrendezvényén. A szlovák kormányfő emiatt már nem vett részt a migrációról, az uniós védelemről és biztonságról, valamint a közel-keleti helyzetről szóló tárgyalásokon –...
2026. OKTÓBER 16.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó