Vajdaság
Vajdaság: 23 helyen megismétlik a szavazást
Betűméret:             

A Tartományi Választási Bizottság elrendelte, hogy Vajdaságban 23 helyen meg kell ismételni a tartományi képviselőházi választást, mert nem tudta megállapítani az eredményt.

A bizottság a csütörtök este megtartott ülésén áttekintette a választási eredményeket és úgy találta, hogy el kell hárítani a „logikai-számítógépes hibákat, amelyek egyértelműen a szavazóbiztosságok munkájáról szóló jegyzőkönyvek kitöltésekor csúsztak be”.

Újvidéken két helyen kell megismételni a szavazást, a Žarko Zrenjanin Általános Iskolában (143-as szavazóhely) és a bukováci Augusztus 22. Általános Iskolában (160-as szavazóhely).

A július 1-jén esedékes ismételt szavazást a következő településeken tartják meg: négy helyen Belcsényben (Beočin), öt helyen Nagybecskereken, három helyen Begaszentgyörgyön (Žitište), két-két helyen Pancsován és Szécsányban, továbbá egy-egy szavazóhelyen Alibunáron, Törökbecsén, Szabadkán, Temerinben és Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica). A bizottságok összetételét a Tartományi Választási Bizottság fogja meghatározni.

Vajdaságban eddig a szavazóhelyek 98,71 százalékának adatait dolgozták fel. Eszerint a tartományban 1.670.903 szavazópolgár van, ebből 845.695 adta le szavazatát, vagyis 50,61%.

Az urnákban 844.746 szavazólap volt, ezek közül 42.390 érvénytelen és 802.356 érvényes.

A Szerb Haladó Párt listája 494.105 szavazatot és ezáltal 76 mandátumot kapott, a szocialista koalíció 88.792 szavazatot és 13 képviselőt állíthat, a VMSZ 75.046 szavazatot és 11 mandátumot, a Liga (Vajdasági Front) 41.272 szavazatot és 6 mandátumot, a DSS (Metla) 35.306 szavazatot és 5 mandátumot, a POKS 33.841 szavazatot és 5 mandátumot, és a radikálisok 26.295 szavazat alapján 4 képviselői helyet. Nem jutott be a tartományi törvényhozásba a Čedomir Jovanović (4.643 szavazat) és a Muamer Zukorlić vezette kisebbségi lista (3.056 szavazat). (021.rs)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Rácz Szabó László
2020. JÚNIUS 30. [ 8:43 ]

Nevetséges! Az egész választási procedúrát, minden egyes szavazóhelyen meg kellene ismételni, sőt ezeket a választásokat semmisnek kell nyilvánítani, aztán kiírni újból az egészet. Legkevesebb másfél millió embert szavaztattak le úgy, hogy az nem is tud róla, vagy már nem is él. Cirkusz volt az egész.


Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban