Vajdaság valójában olyan, mint Toscana, csak gyengébb a marketingje. Egy turisztikai szakember mondta nekem ezt a mondatot, s nagy igazság van benne. Nekünk, itt élőknek fogalmunk sincs, hogy mivel rendelkezünk, elődeink mit hagytak ránk, mit hagytunk tönkremenni, vagy elveszni.

Hatványozottan igaz ez Horgosra, ahol szinte népmeseként mesélik, hogy milyen volt az egykori Kamarási parkerdő, amely a XIX. és XX. század fordulóján népszerűbb üdülőhely volt Palicsnál is, mára viszont már semmi sem maradt belőle, tönkretették. Pedig, ha meglenne, a turizmus megélhetést jelenthetne Horgosnak. Felvetődik a kérdés, hogy a két-három évtized alatt felépült kamarási tartalmakat nem lehetne újrateremteni? Esetleg a hazai mellett uniós és magántőkét is bevonni? Vannak, akik szerint nem reménytelen legalább részben visszaállítani azt, ami egykor volt. Közéjük tartozik Vass Zoltán horgosi történész, aki a Magyarkanizsai Községi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja. Vele beszélgetek arról, hogy mi volt és mi lehet még Kamaráson.

- A Kamarás parkerdőre még ma is sokan kíváncsiak, a legendája tovább él, habár már nincs tó sem, az erdő nagy részét is kivágták, elpusztultak a sportpályák, s az épületek egy részét is lebontották. Mikor kezdődött Kamarás története és mikor volt a fénykora?

- Az egykori Kamarás parkerdő történetét Nagygyörgy Zoltán barátom kutatta. Részben az ő adataira, részben a magam találtakra hagyatkozva próbálom összefoglalni mindazt, amit tudni lehet róla. A terület földesura Kárász Benjamin az 1850-es évek vége felé mintegy 80 hektár erdőt telepített a Kamaráson, mely elsősorban vadászterületül szolgált. Fia, Kárász Géza a nyugati utazásai során kapott ötleteket, amelynek hatására eltervezte, hogy épít egy lovagvárat itt az Alföld kellős közepén. Valahol az 1870-es években kezdődik az építkezés. Nem is rendes vár a vár, ha nem öleli víz körül. Így hát Géza elkészítette a ma is ismert kis tavacskát. A birtok ügyei helyett inkább a méltó vár megteremtésén fáradozott, még a termés betakarításakor is fontosabb volt számára a várépítés körüli teendők ellátása, és a szolgálatában álló emberek az aratás helyett az építkezésen dolgoztak. Persze a termés kárba nem veszett, élelmes emberek a maguk számára betakarították azt. A vár befejezetlenül maradt épületébe a történet szerint baglyok költöztek, később talán ezért kapta a hely a Bagolyvár nevet, melynek egy torzója a mai napig látható. Géza nem nősült meg, vagyonát jórészt felélte. Géza horgosi, pontosabban szentpéteri birtoka (ez egy középkori település volt a mai Horgos keleti részén) négy szegedi vagyonos ember kezére került: Reök Iván folyammérnök, Kelemen Béla ügyvéd, Zsilinszky Mihály főispán és Ormódi Béla bankár lett a tulajdonos. Nagygyörgy szerint Ormódinak Tisza Lajos adta az ötletet, hogy az erdős-vizes, romantikus, mesébe illő területen üdülőterületet hozzon létre. A munka eszerint meg is kezdődött. 1891-ből találtam egy újságcikket, ami a Kamarás előnyeit taglalja Paliccsal szemben. Tahy János cikke a következő felhívással végződik: „Horgosra Szeged!” A fénykor az első világháború végéig tartott. Horgost a szerb csapatok 1919 februárjában szállták meg, és ezzel kezdetét vette a Kamarás parkerdő hosszú agóniája.

- Mára már az egykor létezett kamarási tartalmak jórészt megsemmisültek, de mi volt látható egykor? Mivel találkozott az utazó, amikor leszállt a vonatról a kamarási állomáson?

- Hogy milyen hangulatot, atmoszférát árasztott ez a hely, azt Győri Géza néhai órásmester Életem, emlékeim című, az Új Symposion 1973. januári számában megjelent visszaemlékezéséből idézhetjük fel: „Vasárnap délutánonként oda tódult a község apraja-nagyja. A vonatok pedig egész nap hozták a pihenésre, szórakozásra vágyó szegedi népet... Az Orgonás út mentén levő kastélyok, villák mind a szegediek tulajdona voltak... Azt nem lehet leírni, hogy milyen gyönyörű volt ez az üdülő, rendezett sétányok, virágágyások, hatalmas fák, platánok, tölgyek, aranyfenyők, tömött virágú spíreák hajbókoltak a sétálók felé... Emeletes, fürdőmedencés szálloda volt, nagy táncteremmel és terasszal. Az erdőben nagy tó terült el, amelyen három szép fahíd ívelt át." Kamaráson tárlatokat rendeztek, és festők alakítottak ki itt művésztelepszerű intézményt. Baranyaiéknál (a szegedi Juhász Gyula Iskola igazgatója) is művészek, értelmiségiek vendégeskedtek egész nyáron.

- A legrosszabb állapotban pont az egyik leghíresebb épület, a Baranyi villa van. Ez különösen fontos. Miért?

- 1906-ban Bartók Béla és Balázs Béla vendégeskedtek a Baranyi családnál. Bartók a rövid kamarási-horgosi vendégeskedése során 25 dalt jegyzett fel. Közülük egy dal szerte a Kárpát-medencében ismertté vált. Ez a Kedves édesanyám, mért szültél a világra kezdetű, amelyet az akkor 18 éves Szaniszló Matild énekelt. Bartók látogatásának körülményeit unokája Papp György egyetemi tanár jegyezte le: „Egyszer elbeszélte, hogy a Braunsvetter- (eredetileg Brausvetter) féle birtok szőlőjében dolgozott. Egyszer csak egy társaság gyütt ki oda a villába mulatni, ő elkezdett valamit munka közben énekelni, és egyszer csak kijött valaki a társaságból. Azt mondta, jelentkezzen, aki énekelt. Aztán sok mindent énekelt még neki. Később egyszer egy másik társaság ment el anyámék házához, oszt azt mondták az öreganyámnak, ne hagyja anyám hangját elveszni. Az meg a társaságot kizavarta, anyámat meg jó lepofozta, mert hogy komédiás szeretett volna lenni."

Talán nem véletlen hogy a horgosi népdalkincsre Bartók is felfigyelt. A Kárpát-medence népdalkincsét bemutató virtuális térképen Horgos Község 623 dallal szerepel, ami a mai Vajdaságot figyelembe véve az előkelő negyedik hely.

A Brauswetter-, más néven órásvillát mai tulajdonosai, a Halász család példamutatóan újítják, és minden év augusztusában szerveznek egy színvonalas kultúrműsort a Bartók dallamok jegyében.

Némi személyes szálat is vigyek a történetbe: ükapám, Vass Imre a családi emlékezet szerint, mint erdész került Horgosra, a Kárászokhoz. Az egyik Bartók gyűjtésben őt is megénekelték az egykori horgosiak, mint Ormódi Béla főkertészét. Vass Imrét később községi bírónak nevezték ki. Persze az egy egészen más világ volt. Akkortájt azt írták Horgosról, hogy Csongrád Vármegyében legjobban fizetett jegyzői állásnak számít, és mindenki ide akart jönni dolgozni. Ükapámnak, majd dédapámnak is a Kamaráson volt egy villája, nagyapám nővére még azt mesélte, hogy a kamarási tóban tanult meg úszni.

Az egykori Baranyai villa ma romos állapotban várja sorsa jobbra fordulását. Néhány éve a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület tulajdonába került. A felújításhoz elkészült a tervdokumentáció, bízunk abban hogy hamarosan lesz egy sikeres pályázat, ami után megkezdődik a épület rekonstrukciója.

De nem csak Bartók járt e tájon. Mikszáth Kálmán a Rokkant szekérben emlékezik meg a horgosiakról, melynek zárószavai a következők: „Ilyen nehezen kapta meg tőle a kormánybiztos a fát, meg a kötelet, én pedig ilyen könnyen a magyar paraszt találó fotográfiáját.” Azaz Mikszáth egy horgosin keresztül mutatta be a fukar szavú, de csavaros eszű alföldi parasztot.

Szeged város a világháború előtt kezdte meg az állandó művésztelep létrehozását. Kis híja volt, hogy a telep nem a Kamarásra került. Nyilasy Sándor festő nagyon sokat alkotott Kamaráson és Horgoson.

Az időszak közéleti figurái közül nagyon sokan vendégeskedtek a Kamaráson, vagy tartottak birtokot Horgoson. A teljesség igénye nélkül a Reök Iván magyar országgyűlési képviselő, az összeomlás után Szegeden az ideiglenes országgyűlés elnöke. Kelemen Béla országgyűlési képviselő, a szegedi ellenforradalmi kormány belügyminisztere, de a történelemkönyvekből ismert Bajcsy-Zsilinszki Endre nagybátyja is horgosi birtokos, aki emlékét máig őrzi a nép a Zsilinszki földek révén.

- Hatalmas tórendszer volt itt egykor az erdő mellett. Mekkora volt itt a vízterület?

- Ha egy pillantást vetünk a XVIII. század végén készült katonai térképre, akkor látható hogy az ún. Láda tó egymagában nagyobb volt, mint a korabeli Palicsi tó és Ludasi tó együttvéve. A vizes, mocsaras, nádas terület az egykor volt Szentpétertől Martonosig terjedt. Hovány Lajos könyvében a tó felületét mintegy 1000 katasztrális holdra becsülte. A XIX. században a Tisza szabályozásával Horgos elveszítette „a Tiszát”, maradt csak a holtág. A vízszabályozás kiterjedt a Láda tó – fokrendszer lecsapolására is. Ebből született a rövid életű Fényes és Kender tó is. Mára egyikben sincs már víz, csupán helynevekként maradtak fenn.

- A közelben avar és hun régészeti lelőhelyek vannak, ahogy már említettük is, itt feküdt a középkorban Tiszaszentpéter, a korabeli Zentától is nagyobb település, amit mára teljesen elfeledtünk. Mit lehet ezekről tudni?

- A kataszteri Horgos és Szentpéter területe tele van mindenféle régészeti leletekkel. A vizenyős, lápos terület mellett a magasabb helyeken az emberek mindig megtelepedtek. Van itt lelet a szarmata, avar, magyar korból is bőven. Az ókortól nagyon sok kis apró falu volt Horgos határában. Találkoztam már Sziszeken vert római pénzérmével, ókori fibulával, amit a homokból az eke fordított ki. Jelenlegi ismereteink szerint és számunkra a két legjelentősebb település a magyar középkorból a mai kishorgosi major körül volt falu, melynek templomát 1964-ben kezdték feltárni, valamint a Tisza mellett fekvő Szentpéter. Szentpéter a török adóösszeírásokban rendszeresen felbukkan. Az összeírások szerint a legjelentősebb falu Szeged és Zenta között. Feltételezhetően a törökök kiűzésekor semmisül meg. Azt tudjuk, hogy ezen a területen is a Láda tó környékén folytak komoly harcok. Valószínű ez pecsételte meg a falucska sorsát. Szórványosan települtek vissza családok, de település többé nem szerveződött Szentpéter romjain.

- A parkerdő hatalmas turisztikai potenciálja lehetne Horgosnak. Mikor és miért pusztították el?

- 1919 februárjától a Kamaráserő és Horgos területén megszűnt a magyar fennhatóság. A Kamaráserdő elsősorban a városi, szegedi polgárság üdülőhelye volt. Tehát egyrészt egyik pillanatról a másikra a területet elvágták a gazdáitól. Sajnos a szájhagyományból nem sokat tudok a Kamaráserdő Trianon utáni sorsáról. Nemrég az Arcanumon bukkantam rá egy tudósításra a ’20-as évekből. Ebben dédapám, Vass Imre és két szegedi társa perlik Jugoszláviát, mivel az állam zár alá helyezte Kamarást. Tehát ebből kiviláglik, hogy a jugoszláv hatalom nem tervezett Kamarással, mint üdülővel. Azt is tudjuk, hogy nem csak a pompás épületek sorsa pecsételődött meg, hanem kivágták a park körüli erdőt is. A villákba délszlávokat költöztettek, akik sima lakóházként hasznosították azokat. A kommunista időkben folytatódott a terület sorvadása, az ötvenes évekre tehető, amikor a Kárász kastély parkjába megnyílt az új medence, ezzel egy időben sorsára hagyták a kamarási medencét. A kikapcsolódást szolgáló épületeket, a vigadót, a csónakházat, a fürdőházát elbontották vagy fokozatosan az enyészeté lettek. A park fokozatosan elvadult, mára már csupán egy erdőcske maradt belőle. A kétezres évek közepéig a helyiek majáliskor még megtöltötték. Miért pusztult el? Egyrészt elvágták a szüleitől, Szegedtől. Másrészt az örökösök nem fedezték fel benne az értéket és sorsára hagyták. Érdekes, hogy ma, amikor már szinte csak a mesékben él az egykori pompa, jönnek vidékiek és felkeresik. Sőt nagyon dicséretes, hogy egyre gyakrabban szerb leírások is felbukkannak, és ennek köszönhetően nem csak a legszűkebb környékből jönnek látogatók.

- Vissza lehetne-e állítani mindazt, ami elveszett? Vannak vélemények, hogy igen, s első lépésként az erdőt kellene visszatelepíteni, s a tómedreket vízzel feltölteni. Utána a magántőke is nagyobb érdeklődést mutatna a villák felújítására, sport infrastruktúrák kiépítésére, szórakoztató tartalmak biztosítására – főleg, ha Szerbia EU-s csatlakozása is közben megvalósulna, s eltűnne a határ. Ön ezt hogyan látja?

- Ami elveszett, az már soha nem tér vissza. Őrületes mennyiségű pénzre volna ahhoz szükség. Ettől függetlenül azonban nagyon is fontos lenne a területtel foglalkozni. Egészen másképp, mint 110 éve, de ma is remek kirándulóhellyé lehetne és kellene fejleszteni. Nagyon jó fekvésű helyen van, amelyet némi ráfordítással ideális kirándulóhellyé lehetne tenni a városiak számára. Ha a századforduló pompája nem is állítható vissza, a mai „modern” ember igényeihez lehetne szabni. Ha behunyom a szemem, el tudom képzelni a kikövezett ösvényen bóklászó városi gyerekeket, akik a tárcsalapon sütkérező szüleik felé tartanak, szemben egy másik csapat bográcsozni készül és épp az ártézi kúthoz megy főzővízért, a Bagolyvárnál kamaszok fogócskáznak, de odaszűrődik a tisztásról a focizók kiabálása. Szóval igen, mindenképp óriási lehetőség a Kamarás továbbra is, csak ehhez legalább három feltételnek teljesülnie kellene. Legyen egy gondos gazdája, legyen pénz az első lépések megtételéhez, és jól kell pozícionálni a potenciális célközönség számára. Az elsődleges célközönség pedig a két „szomszédos” nagyváros, Szeged és Szabadka kellene, hogy legyen. Azt már csak óvatosan jegyzem meg, hogy bizony a termálvíz itt van a mi talpunk alatt is! Mindehhez még azt is hozzáadhatjuk, hogy 2023-ra elkészül a vasút felújítás, és Szegedről és Szabadkáról 20 perc alatt Horgosra lehet jutni. Valamint itt van mellettünk a két határ, aminek a forgalmából az utóbbi időben sajnos semmi hasznunk nincs, de a potenciál adott. És még egy közlekedési folyosó suhan el remélhetőleg pár éven belül a Kamarás mellett, a kerékpárút! Szegedről kényelmes tempóban ma is 40-50 perc alatt Horgosra lehet kerekezni, amit szintén érdemes figyelembe venni. Summa summarum: kell valaki, aki 130 év múltán ismét kiadja a jelszót a jelenhez igazítva: „Kamarásra Szeged és Szabadka”!