Vajdaság
Községi elsősegélynyújtó verseny Magyarkanizsán
Betűméret:             

Öt csapat részvételével községi elsősegélynyújtó versenyt tartottak ma délelőtt Magyarkanizsán az általános és középiskolás tanulók részére a helyi Vöröskereszt szervezésében. A versenybe bekapcsolódott a helyi cserkészek és a martonosi önkéntes tűzoltók csapata is.

Mintegy 40 Magyarkanizsa községbeli gyerek 5 csapatban mutathatta be tudását a községi elsősegélynyújtó versenyen. Legtöbbjük már gond nélkül tudna segítséget nyújtani, köztük a helyi nyolcadik osztályos Bús Anna is.

- Szerintem tudnék segítséget nyújtani neki. Gyakoroltuk azt is, hogy higgadtnak kell maradni és hogy akárhogy segíthetünk, ahogy tudunk, például beszélgetni vele, ha nincs is komolyabb sérülése, mert sokkos állapotba is lehet és beszélgetni kell vele.

Hodik Erzsébet Vöröskereszt községi szervezetének elmondta, hogy az öt munkaponton a versenyzőkkel önkéntesek foglalkoztak.

- Három pont volt, ami kimondottan az elsősegélyhez kapcsolódik, egy az újraélesztés, kettő pedig sérülés. Az egyik játszótéri, a másiknál táborozási balesethez kapcsolódó sérüléseket dolgoznak fel. Emellett a Vöröskereszt alapításáról, alapítójáról is kérdeztük a résztvevőket, valamint a dohányzás ellennes világnapról is beszélgettünk.

Minden résztvevő ajándékcsomagban részesült, valamint a legjobb csapat, amennyiben lehetőség lesz rá, részt vesz majd a tartományi versenyen.

Korom Sarolta
Rendőrségi őrizetbe vették a Nagybecskerek környéki P. S.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy április 26-án Eleméren egy forgalmi engedély nélküli Yamaha motorkerékpárral elütött egy hetvenéves gyalogost, aki nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen haladt át az úton – közölte a Tanjug. A 19 éves motorosnak nem volt vezetői...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 15:31 ]
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Surányi Zoltán, a Vajdasági Magyar Plénum elnöke voltak a Napjaink című műsor hétfő esti stúdióvendégei az RTV 2-es csatornáján. A 20 órakor kezdődő adást Kiss Tamás vezette, és hosszabb idő után ismét valódi politikai vita került képernyőre. A...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 22:08 ]
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke ma Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével tárgyalt a két párt együttműködésének folytatásáról és koalíciós megállapodásuk végrehajtásáról. Vučević az Instagramon azt írta, hogy a találkozó – az első hivatalos egyeztetés, amelyet a...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 21:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó