Vajdaság
A szenttamási környezetvédők feljelentést tettek a Krivaja növény- és állatvilágának veszélyeztetése miatt
Betűméret:             

Szenttamás Község környezetvédelmi mozgalma, az EPOS bűnvádi feljelentést tett a Vajdaság Vizei és a Severna Bačka DTD-VDP illetékesei ellen.

Mint közölték,

azért tettek feljelentést, mert júniustól július 3-áig tevékenységükkel, pontosabban semmittevésükkel veszélybe sodorták a környezetet a Krivaja Szenttamás és Bácsfeketehegy közötti szakaszán.

Az illetékesek ugyanis engedélyezték a bácsfeketehegyi 1-es számú zsilip teljes lezárását, hogy a PP Feketić magánvállalatnak legyen elegendő vize az öntözéshez. Ezzel a zsiliptől lefelé mintegy 30 kilométeres hosszúságban veszélybe sodorták a növény- és állatvilágot, mivel állóvízzé változtatták a folyót, ez a víz oxigénhiányához vezetett, amely halpusztulást idézett elő. Mintegy 340 kilogrammnyi hal pusztult el.

„A növény- és állatvilág tönkretétele és veszélyeztetése mellett, a zsilip lezárásával ellehetetlenítették azt, hogy a Kriavaja mellett élő polgárok konyhakerti növényeiket öntözzék. Ez már többéves probléma, ami állandóan megjelenik”, áll a feljelentésben.

Hozzáteszik azt is, hogy a felelőtlen vízgazdálkodás mellett ki kell emelni azt is, hogy a zsilipet nem törvényesen építették fel, nincs nyilvántartva a földhivatalban, nincs saját parcella száma, de építési- és működési engedélye sem. A környezetvédelmi egyesület ezért bejelentette, hogy külön eljárást indítanak a zsilip eltávolítása érdekében. (N1)

Ismeretlen elkövetők a Naumovićevo vasútállomás közelében átvágták a pálya mindkét oldalán futó kábeleket, és megpróbálták ellopni azokat – közölte a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra (IŽS). A rongálás miatt meghibásodtak a jelzőberendezések, ami a vonatforgalom biztonságát is veszélyeztette a Belgrád és Szabadka...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:09 ]
Hideg, párás, ködös idő várható ma országszerte, de főleg Vajdaságban lehet tartós ködfelhőre számítani. Napközben javulhatnak a látási viszonyok. Kiderül az ég, többnyire napos idő lesz - jelenti a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Csapadék nem valószínű, legfeljebb szitálás fordulhat elő. A légmozgás...
2025. NOVEMBER 12.
[ 9:21 ]
A kínai Fine Stamping vállalat nyitott új gyártóüzemet Apatinban. A cég elektromos autók motoralkatrészeinek gyártásával foglalkozik, és a tervek szerint 150 munkavállalót fog alkalmazni. A tartományi kormány közleménye szerint a beruházás teljes értéke az 50 millió eurót is meghaladja a teljes fejlesztési ciklus...
2025. NOVEMBER 11.
[ 17:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó