A magyar labdarúgó-válogatott vb-selejtezős csoportjában akár minden lényegi kérdés eldőlhet csütörtökön az utolsó előtti fordulóban, ugyanis Portugália kijut a 2026-os világbajnokságra, amennyiben győz Írország vendégeként, és ha emellett a magyarok is nyernek Örményországban, akkor megszerzik a pótselejtezőt érő második helyet.
Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai nemcsak az eredményeket illetően, hanem az októberben mutatott játékuk alapján is nyeregben érezhetik magukat a pótselejtezőt érő második helyért folytatott küzdelemben. Az örmények 2-0-s legyőzése a Puskás Arénában olyan kulcsjátékosok nélkül, mint az akkor eltiltott Sallai Roland és Varga Barnabás, majd a portugáliai bravúros 2-2 a célként kitűzött második helyre vezette a nemzeti együttest, amely ráadásul - főleg utóbbi esetben - az elmúlt évek legjobb teljesítményét nyújtotta.
A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a remek játékkal megszerzett négy pont mellett annak is örülhetett, hogy mélyebbnek érezheti a keretét, mivel ezen a két találkozón olyan új játékosok is bizonyítottak, mint az örmények ellen betaláló Lukács Dániel és Gruber Zsombor, akikre így szükség esetén sokkal bátrabban támaszkodhat. Ezúttal ráadásul kevesebb hiányzóval kell számolnia Rossinak, csupán Tóth Balázs esett ki sérülés miatt, de a tapasztalt Dibusz Dénes révén a kapusposzt így sem okoz fejtörést a szakvezető számára.
A 61 éves tréner a kerethirdetés alkalmával úgy vélte, újra megtalálták a kompakt játékukat és a megfelelő csapatszellemet. Ebben kulcsszerepe lehet a szerkezetváltásnak - a magyarok háromról négyvédős rendszerre váltottak -, illetve a kezdőcsapat stabilitásának. Rossi a tavalyi Eb óta kereste a védelem megfelelő összeállítását, a négy lejátszott vb-selejtezőn viszont ismét állandóság jellemezte a hátsó csapatrészt, amelyet minden alkalommal Nego Loic, Willi Orbán, Szalai Attila és Kerkez Milos alkotott. Rajtuk kívül ugyancsak mind a négy meccsen kezdő volt Styles Callum, Bolla Bendegúz és a csapatkapitány Szoboszlai Dominik. Varga és Sallai csupán kényszerűségből hagyott ki egy, illetve két találkozót, de ugyanez igaz a szeptemberben sérülés miatt hiányzó Schäfer Andrásra is, azaz jól láthatóan egy állandó kezdő tizenegy alakult ki.
A magyar csapat a háromórás időeltolódás miatt a szokottnál egy nappal korábban elutazott az idegenbeli összecsapásra, azaz kedden ebéd után indult Jerevánba, ahol helyi idő szerint este 21 óra előtt néhány perccel landolt. Ez azt mutatja, hogy a magyarok cseppet sem veszik félvállról az egy hónapja legyőzött riválist, mert a korai utazás azt segíti elő, hogy a játékosok frissen lépjenek pályára az örmény fővárosban.
Intő jel lehet, hogy a kaukázusi ország válogatottja hazai pályán felülmúlta az ír csapatot, ennek köszönhetően pedig hiába sereghajtó jelenleg, továbbra is van esélye a második hely megszerzésére. Ehhez mindenképpen le kellene győznie a két ponttal előtte álló magyar együttest, ráadásul a csapatkapitány Tigran Barszegjan nélkül, aki eltiltását tölti majd. Magyar szempontból a győzelem érne igazán sokat - ír vereség esetén pótselejtezőt -, de döntetlennel is mindenképpen a saját kezében maradna a sorsa az utolsó fordulóra. Vereséggel viszont az örmények megelőznék a magyarokat, igaz, a kaukázusiak az utolsó körben Portugáliába utaznak, ahol nehéz mérkőzésre számíthatnak.
Az örmény-magyar vb-selejtező a spanyol José María Sánchez Martínez sípjelére - közép-európai idő szerint - 18 órakor kezdődik a 14 403 néző befogadására alkalmas Vazgen Szargszjan Stadionban. A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió.
A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.
Európai vb-selejtezők, F csoport, 5. forduló (csütörtök):
Örményország-MAGYARORSZÁG, Jereván 18.00
Írország-Portugália, Dublin 20.45
A csoport állása:
1. Portugália 4 3 1 - 11-4 9 pont
2. MAGYARORSZÁG 4 1 2 1 8-7 5
3. Írország 4 1 1 2 4-5 4
4. Örményország 4 1 - 3 2-9 3
Korábbi eredmények:
1. forduló (szeptember 6.):
Örményország-Portugália 0-5 (0-3)
Írország-MAGYARORSZÁG 2-2 (0-2)
2. forduló (szeptember 9.):
Örményország-Írország 2-1 (1-0)
MAGYARORSZÁG-Portugália 2-3 (1-1)
3. forduló (október 11.):
Portugália-Írország 1-0 (0-0)
MAGYARORSZÁG-Örményország 2-0 (0-0)
4. forduló:
Írország-Örményország 1-0 (0-0)
Portugália-MAGYARORSZÁG 2-2 (2-1)
A csoport további programja:
6. forduló (november 16.):
MAGYARORSZÁG-Írország, Puskás Aréna 15.00
Portugália-Örményország, Porto 15.00
Rossi: Nincs helye kifogásnak, nyerni kell
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint semmiféle kifogás nem lehet, a magyar labdarúgó-válogatottnak meg kell nyernie csütörtökön az örményországi világbajnoki selejtezőmérkőzését.
"Nincs helye alibinek, nem foghatunk semmit az időeltolódásra, a pályára vagy bármire. Nekünk ki kell használni az esélyünket és elvinni a három pontot, mert azzal jó esélyünk van a második hely bebiztosítására" - mondta a szerdai sajtótájékoztatón a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. "Nem nagy arccal érkeztünk, hanem céltudatosan, hogy megnyerjük a meccset. Motiváltak vagyunk, hogy elvégezzük ezt a munkát".
A 61 éves tréner az örmény csapatról úgy vélekedett, figyelemre méltó volt tőle az írek legyőzése, aztán Dublinban is egy félidőn át egyenrangú ellenfele volt a szigetországiaknak, továbbá a magyar nemzeti együttes is nehezen verte meg 2-0-ra Budapesten, így tanítványai nem becsülhetik le a riválist, jó hozzáállással kell pályára lépniük ahhoz, hogy ismét sikeresek legyenek.
Rossi szerint megfelelően feltérképezték az örmény együttest, kielemezték a hibáit, ezek kihasználása mellett viszont legalább olyan fontos, hogy saját játékosai ne hibázzanak nagyot, mert az megbosszulhatja magát.
"A lehető legjobb meccset kell játszanunk, megszerezni a győzelmet és ezt a három pontot Fülöp Márton emlékének ajánlani" - emlékezett meg Rossi újságírói kérdésre a válogatott éppen tíz éve elhunyt kapusára.
Kerkez Milos szerint az örmények igazi harcosok, ezért nehéz ellenük játszani, de két olyan kulcsjátékos visszatérésével, mint amilyen Sallai Roland és Varga Barnabás - mindketten eltiltás miatt hagyták ki a budapesti találkozót -, újra meg kell találni a győzelemhez vezető utat.
"Természetesen csalódott voltam a Manchester City elleni rangadó elvesztése után, de ez már a múlt, most annak örülök, hogy itt lehetek. Tiszta fejjel csakis a magyar válogatottra koncentrálok, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el" - jelentette ki a Liverpool bal oldali védője.
A 22 éves futballista az MTI érdeklődésére kifejtette, noha mostanság kevesebb lehetőséget kap a Vörösöknél, ettől függetlenül jól érzi magát és jó formában van.
"Azért jöttünk, hogy megszerezzük a három pontot. Mindenki jó hangulatban van a válogatottnál, de ez szinte természetes, mert a nemzeti együttes szinte olyan, mint egy nagy család. Csütörtökön ezt a pályán is meg kell mutatnunk" - mondta Kerkez, aki elismerte, ő személy szerint kissé fáradt az időeltolódás okozta nehézség miatt.
Az örmény-magyar vb-selejtező a spanyol José María Sánchez Martínez sípjelére csütörtökön - közép-európai idő szerint - 18 órakor kezdődik a 14 403 néző befogadására alkalmas Vazgen Szargszjan Stadionban. A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió.
A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz - Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez - Schäfer, Styles - Bolla, Szoboszlai, Sallai - Varga B.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




