Vajdaság
Ajándéklabda a gyermekhét alkalmából a magyarkanizsai óvodásoknak
Betűméret:             

A gyermekhét alkalmából ellátogatott a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény központi óvodájába Fejsztámer Róbert polgármester, aki Lackó Róbert, a községi képviselő-testület elnöke és Bicskei Ibolya, a községi tanács tagja társaságában ajándéklabdákat adott át a kicsiknek, s elbeszélgetett az intézmény vezetőivel.

A gyermekhét október 4-étől 9-éig tart, a mottója pedig az idén: A gyerek az gyerek, hogy megértsd és szeresd.

Fejsztámer Róbert elmondta, biztos benne, hogy pedagógusaink nemcsak a gyermekhéten figyelnek fokozottan a gyermekeinkre, hanem ugyanezt teszik mindennapi munkájuk során egész évben. A szülőktől kapott vélemények is azt erősítik meg, hogy jól is végzik a munkájukat, de ezt látni a gyerekeken is. A polgármester rövid nyilatkozatot adott a sajtónak.

- Minden évben ellátogatunk a gyermekhéten az óvodába, ahová kisebb ajándékokat hozunk, az idén például labdákat, hiszen a labda egy óvodában fogyóeszköznek számít. Egyébként az önkormányzat is jó gazdaként, jó háttérintézményként egész évben gondoskodik az óvodákról és az általános iskolákról. Minden egyes óvodai vagy iskolai program, projekt, fejlesztés kapcsán az önkormányzat napi szinten működik együtt ezekkel az intézményekkel. Bízom benne, hogy ha mi ezt a politikai és pénzügyi támogatást állandóan biztosítjuk az intézményeinknek, akkor az azokban dolgozó pedagógusok állandóan tudják biztosítani a kívánatos oktatási minőséget, amit a szülők elvárnak, a gyerekek pedig megérdemelnek.

- Az idei évben is több beruházás volt a tanintézményekben. Milyen újabb felújítások várhatóak, mit terveznek?

- Folyamatos az épületek felújítása. Mindig az intézmények vezetői döntik el, hogy mik a legfontosabbak. Van, amikor eszközöket vásárolunk vagy pályázunk ezekre közösen. Van, amikor a hőszigetelésre, festésre, fűtéstechnikára helyezzük a hangsúlyt. Van, amikor fogyóeszközöket biztosítunk, amik elhasználódnak az év folyamán. Az igényeket mindig az intézményvezetők fogalmazzák meg minden évben. Most közeledünk az év végéhez, tehát tervezzük a 2022-es költségvetési évet, bízom benne, hogy a legtöbb fejlesztési igénynek eleget tudunk majd tenni a következő évben is - mondta Fejsztámer Róbert polgármester.

A gyermekhét egy különleges hét a tanév folyamán, mert a gyermekeknek minden napra közös programokat szerveznek, mondta Zabos Adrienn gyógypedagógus-logopédus.

- A cél, hogy minden gyermek jól érezze magát fő tevékenysége, azaz a játék közben. A hetet mesedélelőttel kezdtük, amelynek a célja az elfogadás volt. Ennek külön jelmondata is volt: Mindnyájan egyenlőek vagyunk, s együtt megváltoztathatjuk a világot. Másnap sétákat, kirándulásokat, felfedezőutakat tettek a gyerekek közösen az óvónőkkel, de ebben a szülők is részt vehettek. Emellett ügyességi játékok is voltak a héten az intézményünkben. Az óvodások szívesen rajzolnak, éppen ezért a mai program erről szólt. Polgármester úr és munkatársai ma labdákkal ajándékozták meg a gyermekeket. Köszönjük ezeket a játékokat, hisz ezek nagyon fontos eszközei a gyermekeknek, hisz egyszerre van pozitív hatása mozgásra, az idegrendszeri funkciókra, a szem és kéz, valamint a szem és láb koordinációjára. Megtanítja a gyermekeket térben és időben is eligazodni, fejleszti a gömbérzékelést, az egyensúlyt és a ritmusérzéket is - tette hozzá Zabos Adrienn.

Az önkormányzati vendégek ezt követően megtekintették a tantermeket, majd elbeszélgettek az óvoda vezetőivel a jövőre esedékes fejlesztésekről.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kinevezték a VMSZ államtitkárait - illusztráció
2025. ÁPRILIS 25.
[ 15:27 ]
Az Újvidéken elkövetett feleséggyilkossággal gyanúsított S.T. ellen a bíróság 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el. A súlyos emberölés bűntettével gyanúsított S.T. kihallgatását követően az Újvidéki Felsőbíróság előzetes eljárási bírája elrendelte a gyanúsított 30 napos előzetes...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 22:21 ]
A negyvenedik Palicsi Majális részletes programját sajtótájékoztató keretében ismertették a szabadkai városháza médiaközpontjában. Ercsi Hargita, a Városi Tanács idegenforgalmi és beruházási ügyekkel megbízott tagja, Bálint Novák Mirella, a Palics Park Kft. igazgatója, Sonja Mandić, a Palicsi Állatkert igazgatója,...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 10:19 ]
Kedd este meggyilkoltak egy 40 éves nőt a Grbavica újvidéki városrészben. A kiérkező mentők a helyszínen már csak a nő halálát tudták megállapítani. Nem hivatalos információk szerint a nőt a férje, pontosabba élettársa (59 éves) ölte meg egy éles eszközzel. A gyilkosság a Vajdasági utcában kevéssel 22 óra...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 13:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó