Vajdaság
Karácsonyi kavalkád Horgoson
Betűméret:             

Karácsonyi kavalkád címmel szerveztek programot advent negyedik vasárnapján Horgoson. Azokra gondolva, akik még nem vásároltak meg minden ajándékot, kézműves vásárt rendeztek helyi termelők és alkotók termékeiből, munkáiból a művelődési házban.

Sós Nóra programszervező elmondta, hogy 12 kiállító árusítja portékáját.

- Kaphatóak filcből és textilből készült tárgyak, figurák. Van mézeskalács, puszedli, illetve méz. Kapható tészta és mák, forralt bort is lehet kóstolni, aminek a receptúrájáért Farkas Károly Mórahalmon első díjat nyert. A karácsonyfára vásárolható szaloncukor, vannak levendulából készült termékek, továbbá ékszerek, kovácsolt tárgyak. A fogyatékkal élők napközijének, a Bárkának a védenceit is lehet támogatni, mégpedig úgy, hogy a kézzel készült díszeiket megvásárolják.

Sós Nóra elmondta, hogy rendszeressé kívánják tenni a karácsonyi kavalkádot, de évközben is szerveznek vásárokat a különféle rendezvényeken, hogy népszerűsítsék a helyi kézművesek termékeit.

Horváth Hilda, a Magyarkanizsai József Attila Könyvtár könyvtárosa elmondta, hogy ők is csatlakoztak a rendezvényhez egy rendhagyó könyvvásárral.

- Nagyszámú adománykönyvet kaptunk, s ezeket szétválogattuk. Amely kiadványokból már van elegendő példány, azokat díszesen becsomagoltuk, s áruba bocsájtottuk. Vannak szépirodalmi könyvek, gyermekkönyvek, szakkönyvek… Mindenki annyit ad értük, amennyit gondol. A csavar pedig az, hogy ez zsákbamacska. Nem tudni, mit rejt a csomagolás. Irodalmi idézetekkel is elláttuk a csomagokat, sokan az alapján választanak. Reméljük, hogy kellemes meglepetés lesz sokaknak szenteste, amikor felbontják ezeket az ajándékokat. A bevételből természetesen új könyveket fogunk vásárolni, olyanokat, amelyek még nincsenek meg a könyvtárban.

A Karácsonyi kavalkád keretében este meggyújtják Horgos adventi koszorúján a negyedik gyertyát, a budapesti Bahorka társulat pedig Téli mese című előadására várja a gyerekeket.

Folyamatban van a kőttes-verseny. Nevezni hagyományos, de újszerű bejglikkel is lehet. A kalácsokat december 22-én 15 óráig lehet átadni a művelődési házban. A legjobbak jutalomban részesülnek. Az eredményhirdetés december 23-án, 17 órakor lesz a Karácsonyi kavalkád ünnepi záróműsorán. A csütörtöki műsorban fellépnek az óvodások, betlehemes játékkal készülnek az iskolások, illetve bemutatják alkalmi produkcióikat a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület tagjai is. A záró rendezvényre is szeretettet várnak mindenkit Horgoson.

Németh Ernő
Hivatalosan is kihirdette a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) a Magyar Összefogás választási listáját a Magyar Nemzeti Tanács november 8-ai választására. A 35 jelöltet felvonultató lista az első helyen szerepel majd a szavazólapon. A RIK ülésén jelen lévő mind a 15 bizottsági tag támogatta a lista...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 19:28 ]
Hétfőn folytatódik az újvidéki Alapfokú Bíróságon az a per, amelyet az Újvidéki Egyetem 58 oktatója indított a szerbiai Belügyminisztérium ellen. A felperesek szerint a rendőrség tavalyi jelenléte az egyetemi kampuszon sértette az akadémiai közösség tagjainak jogait és az egyetem autonómiáját. A Szabad Egyetem...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 16:42 ]
Az átlagosnál melegebb és csapadékosabb ősz várható Vajdaságban a szezonális időjárási modellek legfrissebb eredményei alapján. Októberben ugyanakkor már megjelenhetnek az első fagyok is, a síkvidéki területeken legfeljebb három olyan napra számítanak, amikor a hajnali minimum-hőmérséklet nulla Celsius-fok alá...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 10:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó