Az újvidékiek a pontos időt sokáig a nagytemplom óráján nézték meg. Megbízható volt és pontos. Az idő azonban megtette a magáét, az óraszerkezet kikopott, ezért most az óra mind a négy égtáj felé más időt mutat.
Ez jól össze is zavarja az újvidékieket, akik a régi városközpontba érve szokásuk szerint a Mária neve-templom óráján ellenőrzik le a pontos időt.
"Az óraszerkezet kikopott, az óra egy kicsit jár, majd megáll. De már készül az új szerkezet. Ezt a régit már nem lehet tovább javítgatni, a mester azt mondja, nincs értelme. Ráadásul eddig az órát manuálisan állították be, de az újnál már mindez automatikus lesz” – nyilatkozta a Politikának Horváth Ákos atya.
Közben a Telepen található másik katolikus templomon is dolgoznak: ide is egy hasonló, a pontos időt mutató órát szerelnek fel.
Az újvidéki régi városközpont ékessége, a Mária neve-templom, hamarosan építésének 130. évfordulóját ünnepli.
Molnár György építész tervei alapján 1892-ben kezdődtek meg a munkálatai, ami először a régi templom lebontását jelentette. A munka 1894-re be is fejeződött. Megépült az 52 méter hosszú, 25 méter széles és 22 méter magas templom, amelynek harangtornya 72 méter magas. A Mária Neve templom lett a város legnagyobb temploma. Hatalmas mérete miatt gyakran nevezik katedrálisnak, tévesen.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!