Az észak-bánáti körzet településein, így Zentán is megrendezték a belügyminisztérium Együtt és biztonságosan a gyermekkoron keresztül elnevezésű programjának a bemutatóját. Az összejövetelen a zentai általános iskolák diákjai megtekinthették a zentai rendőrség állományába tartozó rendőrautókat és a tűzoltók gépjárművét, illetve a rendőrök felszerelését.
Željko Đurović, a zentai rendőrállomás parancsnokhelyettese hírportálunknak nyilatkozva elmondta, hogy a minisztérium most induló projektje keretében az elkövetkezőkben az általános iskolákban rendeznek majd különféle előadásokat, amelyeken a diákok, szüleikkel és tanítóikkal karöltve elsajátíthatják azt, hogy miképpen is kell viselkedniük illetve tenniük a rendkívüli helyzetek esetén, illetve miképpen vegyenek részt felelősségteljesen a közlekedésben. Emellett az előadásokon elbeszélgethetnek a rendőrökkel, kérdéseket tehetnek fel számukra és elmondhatják javaslataikat is.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!